Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 7. szám - Dr. Szigethy Lajos: Dunántúl lelke (Elnöki megnyitó beszéd)
4 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE Milyen érdekes jelenség! Tolnavármegyei svábok ivadékától, a jórészben német lakosságú Völgység fővárosának egykori lakójától tanulnak magyarul a Nagyalföld fiai, Szabolcs vezér unokái. Bizonysága ez is annak, hogy ez a derék sváb nép itt a Schwäbische Türkeí-ban mennyire magyarrá lett másfélszáz év alatt. A köznép nyelvében nem. Senki se követeli tőle. De azzá lett érzésben, szokásokban, életmódban, szinte még fiziológiai mivoltában is. Tanuskodhatom amellett, hogy Jénában a jámbor németek egy magyarhoni sváb teológust néztek tipikus magyarnak és der schöne Ungarnak nevezgették. Máskor meg, mikor hallották a Saale-melléki németségtől annyira eltérő dunántúli német szót, azt jegyezték meg naívul: „Diese ungarische Sprache ist so interresant, man kann sie beinahe verstehen !’* A tolnai svábnak még a gyomra, még a konyhája is magyaros. Én legalább sohase élveztem magyarosabb konyha főztét, mint mikor itt a Völgységben deutschungarok asztalánál ültem. A konyha pedig nagy összekötő erő. Elmondhatjuk, hogy annak a tűzről pattant sváb menyecskének a kezejárását a magyar géniusz igazgatja, mikor olyan erősen megpaprikázza a svartlit, vagy a borjúpörköltet. Bizony eggyé forrtunk mi dunántúli lutheránus magyarok és németek. Erre maga Lehr Albert a legfőbb tanú, akinek a szívében az Arany Jánosért való rajongás mellett szépen megfért a Schillerért és Goethéért való lelkesedés is. Aki Aranyt annyira megértette, magyarra fordította például Goethe: Herrmann und Dorotheáját is. Sőt túlságosan magyarrá tette. Mondhatjuk, Herrmannt szinte zsinóros dolmányba, Dorotheát piros pruszlikba és bokorugrós szoknyába öltöztette. És itt egy nagy igazság, egy dunántúli igazság ébred öntudatra bennünk. Ahogyan a katolikus magyarok az olasz, a református magyarok az angol, úgy mi evangélikus, különösen mi dunántúli evangélikus magyarok a Luther népével való kapcsolatok erősítésével tehetünk nagy szolgálatot nemzetünknek. így kell a három magyar történeti egyháznak a trianoni ítélet ellen való fellebbezését odakiáltania — Vörösmartyval szólva —: a népek hazája, a nagy világ elé. A három történeti egyház fiainak, hogy úgy mondjuk, nem ökölvívó-versenyt kell tartani, hogy melyikünk tud nagyobbat ütni a másiknak a fejére. Mi tanárok másforma versenynek tapsolunk, másforma versenyben veszünk részt. A külföldi kapcsolatok ápolásával is akarunk szolgálni nemzetünknek. És itt meg is álljuk a helyünket. Serédi Jusztin, a volt bencés tanár, Berzeviczy Albert, a volt eperjesi kollégiumi tanár Itália felé, Antal Géza, a volt pápai tanár, Hollandia felé, Raffay Sándor, a volt besztercebányai tanár és Kapi Béla, a soproni tanár fia, Amerika felé, Leffler Béla, a volt nyíregyházi tanár Svédország felé — mint mondani szokták: orientálódnak. A boldogult Weber Artur, a kézsmárki professzor fia, maga is kartársunk, röpiratok egész sorával szólt a német világnyelv útján a világ közvéleményéhez, az úgynevezett háborús bűnösség kérdésében. Bruckner Győző, a miskolci tanár sikeresen keresi az utat a művelt
