Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 4. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 131 (290. lap.) A reformációnál ugyan azt állapította meg a szerző, hogy a hívek tekintélyes része tudatosság nélkül szokott hozzá, hogy lelki szükségleteit az új hit szolgái elégítsék ki és hogy kezdetben a protestantizmusban nem nyilvánult meg a meggyőződéses, egyéni hit, de ezt az ellentétet most ne feszegessük, csak azt emeljük ki, hogy a szerző a ius patronatuson kívül a rekatholizácíót a lelkek elfordulására és a hit megváltozására alapítja. Most nézzük, a szelekciós módszernél fogva mit mellőz itt el. Nem a protestánsok vége nélküli graváménjeit soroljuk fel, mert ezekre azt lehet mondani, hogy elfogultságból és szubjektív érzésből fakadtak, hanem a 17. század egyik legkiválóbb férfiának, a katolikus Zrínyi Miklósnak szavait idézzük: „A papság — úgymond — más szerzeteken valókkal együtt elhitette a katolikus religion valókkal, amiolta az evangélikusok Magyarországba származtanak, azolta az országnak és annak lakosainak nemhogy előmenetelek lett volna, de sőt inkább napról-napra romlása, pusztulása és fogyása vagyon ; ha azért országokat előbbeni karban akarják hozni és állapotban és magok szerencséiét elővinni, tehát elsőben is úton-módon az evangélikusokat gyomlálják ki magok közül... Az evangélikusok szegények, sem adományt nem várnak, sem tisztet nem sollicitálnak, expectátiókkal sem affectálják magokat; az eleink vérével szerzett szabadságot pedig a félelem és disgratián el nem adják és ha szintén német uram mire intendálna is, az evangélikusok kiválképen ellenzői ... A haereditariumságra való bocsátkozást nem hogy cselekednék, de még a nevét is disgustussal hallják, igen elöttők viselvén a szabad ország titulusát és a szabad királyválasztást.“ (Tört. Tár 1890. 270—74. lap.) Ez mindenekfelett azt bizonyítja, hogy a protestantizmustól lelki elfordulás nem történt s a protestáns egyháznak a katolikussal való fölcserélése általában nem hitből következett be, hanem egyfelől abból a sok könnyet és vért fakasztó gondolatból, melyet Tournon bíboros adott Medici Katalinnak, hogy t. i. a keresztyén államideál ez: une fői, une lói, un roi (egy hit, egy törvény, egy király), mely Franciaországban XIV. Lajos alatt a dragonnádkorban és a pusztaság egyházában, nálunk'I. Lipót alatt a protestáns lelkészek gályarabságában nyert legborzasztóbb kifejezést. Szekfű is hangoztatja ugyan, hogy az egy állam, egy nemzet és egy vallás követelménye akkor alapelve volt a politikának (267. lap), de azt elfelejti hozzátenni, amit Zrínyi mond, hogv ezt az alapelvet a rekatholizáció fanatikusai, főként a jezsuiták fejlesztették ki politikai dogmává. — A Zrínyi-féle idézet másfelől azt is bizonyítja, hogy a katolikus egyházba való visszatérésnél nagy szerepet játszott a királyi udvar kegye, mely birtokadományozásokban, magasabb állami tisztségekre való emelésekben, tehát gazdagságban és rangban nyilvánult meg. így történt a lelkek meghódítása. A szerző ezt röviden csak úgy említi, mint protestáns részről felhangzott panaszt. (296. lap.) El kell azonban ismernünk, hogy egy hatásos szellemi fegyverrel is harcolt az ellenreformáció, amire azonban Szekfü Gyula más módon mutat reá. Emellett eltörpül a hitbuzgóság irataival, prédikációival, polémiákkal és effélékkel való térítés. (267. lap.) Ez a fegyver a jezsuita
