Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 10. szám - F. B.: Krónika

393 A tárgysorozat következő száma szerint az egyesület titkára, dr. Szelényi Ödön terjesztette elő jelentését az egyesület működéséről. Eddigi szokásához híven ez alkalommal is befoglalta részletes jelen­tésébe az egyházi és tanügyi élet körében előfordult fontosabb esemé­nyeket : Luther Kiskátéjának és a speyeri protestációnak 400 éves jubileumát, a Prot. Sajtószövetség megalakulását s annak protestáns egyházi és tanügyi életünk jövőjére kiható nagy fontosságát, az iskola­ügy iránt csodálatos fogékonyságot tanúsított Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, az első olyan magyar monarcha országos emlékünnepét, kinek ünneplésétől a magyar katolikus világ sem zárkozott el. Szóvá tette, de objektiv kritikával a nagy érdemeiért általa mindig nagyrabecsült jelenlegi közoktatásügyi miniszternek két intézkedését, melyeket magyar nemzeti szempontból aggályosnak tart. Ezek egyike a szegedi egyelem ú. n. párhuzamos tanszékeinek ügye, mely által, mint magyar ember, a magyar nemzeti egységet látja veszélyeztetettnek, mert a világnézeti tanszékek párhuzamosítása által az egyetemi ifjúságot elválasztja egy­mástól, éket ver az ifjak közé a helyett, hogy egy táborba igyekeznék gyűjteni őket. De veszélyeztetve látja általa a tudomány szabadságának érdekét is. A közgyűlés tagjainak gyakori helyeslése melleit fejtegeti, hogy lehetnek egy-egy szakon párhuzamos tanszékek, de nem a fele- kezetiség, hanem a tudományos érdem szerint. Ne vigyük a felekezeti különbséget a teológián kívül más tudományokba is, mert itt aztán többé nincs megállás. A miniszternek szerinte veszéllyel fenyegető másik intézkedése az idegen nyelvek túlzott felkarolása. Az idegen nyelv idegen kultúrába való bemélyedést is jelent, ami a gyengébb jelleműeket az idegen kultúrának a magyar kultúra felett való túlbecsü­lésére vezetheti. Ha elismeri is az idegen nyelvek felkarolásából szár­mazó kétségtelen előnyöket, nem tud lelkesedni azért, hogy Tihanyban angol nyelvű Eton Collegium-féle internátus, Sárospatakon és Debre­cenben szintén angolszabású internátusok állíttassanak fel. Miért kell nekünk mindenben a külföldet utánoznunk, holott ép e téren nagyszerű hagyományaink vannak és csak a régi prot. internátusok szellemét kellene feleleveníteni és esetleg az angol sporttal kiegészíteni. A refor­moknak nemzeti keretek között igyekezzünk érvényt szerezni, de ne neveljük a mai ifjúságot idegen szellemben, mert akkor igazán elvesz­tettük a jövőt. — Az év eseményei közül felemlíti a statusrendezés sérelmeit, a Prot. Tanügyi Szemlére kiutalt államsegélyt, a tanárok gyermekeit segélyzö alapból 16 ösztöndíjasnak 5000 pengő kiutalását, az egyes tanárok irodalmi munkásságát. Megemlékezett az egyesületnek évközben elhúnyt tagjairól. — A közgyűlés a részletekben is gazdag, tartalmas és értékes jelentésért elismerését és köszönetét fejezte ki. A tanügyi tárgyú előadásokat dr. Böhm Dezső kezdte meg a grammofonnak a zenetörténet tanításában való felhasználása érdekében. A mindvégig feszült figyelemmel hallgatott érdekes és felette értékes előadás kapcsán megszólaltatta a grammofonl s egyes hanglemezeken érzékeltette az egyes hangszerek különböző, de jellegzetes hangkifeje­zéseit, így bizonyítván be nyilvánvaló példával a grammofonnak a tanítás sikere biztosításában való kiváló segítségét. — A közgyűlés

Next

/
Oldalképek
Tartalom