Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 10. szám - Dr. Szigethy Lajos: Elnöki megnyitó
386 Egy kereskedő a tengerparton siratta a part közelében elsülyedt kincses hajóját. Arra sétáltak egy gimnázium tanárai. A vallástanár igy vigasztalgatta: „Az Úr adta a kincsedet, az Ür vette is el. Áldjad szent nevét és keress olyan kincseket, amik az örökkévalóságba is elkísérnek." A filozófia tanára, aki egy kicsit szeretett szofistáskodni is, belekötött: „Cogito ergo sum.“ Ami nem gondolkodik, az nincs. A te kincsed nem gondolkodik. Tehát el azt nem veszthetted. Tehát nincs okod sírni. Különben is, amiről tudod, hogy hol van, az nem veszett el. A te kincses hajód ötszázméterre sincs, pihen százméter mélységben, tehát nem veszett el. így hát kétszeresen is bebizonyítottam, hogy nincs okod sírni.“ A filozófia hideg magaslatáról bizony sokszor nyugodtan nézhetjük a magunk baját, különösen pedig a másét. A természetrajztanár azt mondta a szegény embernek : „Nézd az aranyszínű esthajnali eget, mennyivel szebb, mint a te halottsárga aranypénzed volt. A fehér liliomokon amott mennyivel szebben ragyog az ártatlanság színe, mint a te piszkosszürke ezüst talléraidon. És nézd ezt a kis hangyát, lelököm erről a kis göröngyről, ami neki magas Tátra. És ha letaszítom százszor, visszamászik százszor. Nézd ezt a kis megsebzett nyírfát. Sír, de nem könnyeket, hanem önmagának gyógyító balzsamot. Az egész természet néma pompájában hangosan hirdeti: »Nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett.«“ A történelemtanár ugyanezt az igazságot a nemzet k, különösen a magyar nemzet történetében mutatja meg. A mohácsi vész után, abban a vak éjszakában Melanchton Éülöp megdicsérte Nádasdy Tamást a sárvári iskola alapításáért. „Ezzel jelét adtad, hogy bízol nemzeted feltámadásában. Mert aki hazája sorsán kétségbeesik, nem fordítja pénzét iskolalapítására.“ És ma — folytatja a történelemtanár — mikor kárörvendő szomszédaink már elénekelték fölöttünk a circumdederuntot, a mi főgazdánk, Klebelsberg miniszter több ezer iskola alapításával prédikálja a nemzeti feltámadást. És ez a Trianon után alapított iskola is, melynek most a vendégei vagyunk, nem hirdeti-e ugyanezt az igazságot ? És a poétika tanára, aki a verstant nemcsak tanítja, hanem verseket csinálni maga is próbálgat, a maga módján ezzel a kis versikével vigasztalja azt az egyszeri kereskedőt: Ólomtalpú harcos. Kis kaionabábú, fából fabrikálva, De ólmot rejtettek bele a talpába. Hogy ha földhöz vágod, Százszor és ezerszer fürgén ugrik talpra S várja szörnyű harcra, véres diadalra Az egész világot. Ólomtalpú harcost, engem földhöz vághat Örök ellenségem, de bár százszor támad, Várom talpon állva, A harcot nem unom, megunja az élet S békén hágy, azt mondva: Úgyse bírok véled, Adta katonája“
