Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 10. szám - Dr. Szigethy Lajos: Elnöki megnyitó
385 Előadásunk ne legyen pedáns, ne legyen száraz, a történettanár ne igyekezzék versenyre kelni a számtantanárával. Harminc-negyven évszám vasbeton oszlopa közé illesszük az események rabitzfalát. Most tanítom Zsigmond királyt. Elhelyezem egyetlen évszám nélkül Nagy Lajos kora után, akinek a íeánya volt az első felesége és Árva László király kora elé, akinek a nagynénje, a gonosz Ciliéi Borbála volt a második felesége. Mennyire belekapcsolódik a világtörténetbe is. „Nem szokás most nyíllal lőni, mint felséged fiatal korában“ mondta neki Rozgonyiné, a magyar leanne d' Arc, kortársa a nagy francia amazonnak. Zsigmond, aki Kontot és társait hitszegően kivégeztette, világraszóló hítszegést is követett el, mikor Konstanzban megégettette Húsz Jánost, aki egy évszázaddal előzte meg a wittembergai fülemilét, Luthert. És legyenek előadásaink középpontja a hősök. Éreztessük a tanítványokkal, hogy az egész világ csak aranygyűrű, brilliáns benne a „hős". A szeretet csak arra való, hogy rajongó szeretettel ölelje a Luthereket, Tisza Istvánokat. Ne féljünk a tréfától, de tréfánk ne legyen cél, hanem eszköz, üdítő epizód, jellemző anekdota. Védjenek az unalmasság ellen nagy munkatársaink, a költők, művészek és az újabb kor nagy vívmánya: a rádió is. A napokban Erzsébet Angliájáról volt szó, természetesen elsősorban Shakespearéről. „Leányok, ma három előkelő vendég jön csap- uccai kicsiny házunkba. Hallgassák meg maguk is a rádióban Shakespeare „Szentivánéji álmát". Másnap azután beszámoltunk egymásnak arról a gyönyörűségről, amit három világszellem: Shakespeare, Mendelssohn és Arany János szerzett nekünk. És ez az óra minden más lehetett, csak unalmas nem. De nem elég a magunk tárgyát érdekessé tennünk, valamennyi tárgy iránt csudálkozó érdeklődést kell ébresztenünk, milyen nagy értéke van a teológiai, természettudományi, mathematikai, históriai gondolkodásnak. Mikor egyik osztályban több évvel ezelőtt észrevettem a leánynövendékekben nem ritka idegenkedést a reáltudományok iránt, elmondtam nekik életem két epizódját, amikor a mathematikai, illetőleg fizikai gondolkodás mentett ki a halál torkából. Át akartam úszni a Dunaágat és a közepén kezdtem érezni a kimerülést, mert a viz sodrával derékszögben akartam rajta átjutni. Ekkor eszembe jutott, amire soproni tanárunk : Renner János tanított meg, hogy a befogók irányában működő erők az átló irányában mozgatják a testet. Ezt az átlót kell megnyujtanom és a vizsodrával való küzdést hosszabb időre elosztanom. Irányt változtattam, majdnem vizmentében úsztam és parthoz jutottam, így mentett meg engem, aki Apollót imádom: Minerva. Máskor véletlenül ledöntöttem a petróleumlámpát. Égni kezdett már a padló is. Eszembe jutott, hogy az égés feltétele a levegő; ezt kell a lángtól elzárnunk és kialszik a tűz. Olyan nyugodtan, ahogyan most elmondom, ráborítottam a lángra a vastag ágyterítőt. Megmentett a fizikai gondolkodás. A különböző fajta gondolkozást ezzel a kis mesével is érzékeltethetjük :
