Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 1. szám - Külföldi lapszemle
.34 ahelyett, hogy élni és alkotni akarna. Németország ezen az úton van. Az egyes ember tanulási ideje a végtelenig terjed ; a közép és főiskola tanfolyama túlhosszú és a jelölt ezen idő alatt vizsgálatokra és képesítésekre törekszik és elfelejti, hogy a maga útján is kellene haladnia. Ez évek még hozzá inproduktiv évek és a költséget a szülők viselik. Ez pedig mind a népet is károsítja és annak nevelő erőit gyöngíti. Az iskola mindent kisajátít. O rendez sétákat és társas összejöveteleket, ő vezet a színházba, sporttelepre, utazásra. A mai szakiskolák is csak teóriát adnak, ahelyett, hogy a megfelelő munkában kiképeznének, Minden tudománykört ma specializálnak és önálló erőkifejtésre nem adnak alkalmat. A „Verschulung“ tünete a promóciók túltengése is, Nem életrevaló ideál, hogy minden egyetemi hallgató a cím kedvéért tudományos tartalmú értekezést nyomasson és aztán búcsút mondjon a tudománynak. A túliskolázás egy hamis tudóseszme hamis kultuszán alapul. Az igazi tudásnak a személyes életből kell kinőnie, azt kell fokoznia és gazdagítania. Óvakodjunk tehát a holt scholastikától és encyklopedizmustól! Igen szép H. Veinstock cikke: Az antik (humanizmus) és nevelésünk feladatairól (februári füzet). Fölveti a kérdést, hogy melyik a jelen kultúrkrizisében az az ideál, melyet akaratunkba fel kell vennünk, hogy a válságot legyőzzük? Nem alkalmas arra sem az amerikai ideál, mely a valóság, a siker emberét magasztalja, de nem alkalmas rá a keleti sem, akár az oroszra, akár az indusra gondoljunk, hanem igenis az antik ideál, melynek kiteljesedése 3 fokon megy végbe : Homeros, a tragédia, Platon. A mithosztól a logoson át jutott el az etoszhoz a görög kultúra. Róma pedig Görögország eszméjét, a megformált szabadság emberét politikai szemmel nézte és a politikai valóságba belehelyezte. Az erkölcsi idealizmus embere antik felfogás szerint az erkölcsi közösség embere, tehát a felelőssége tudatában élő állampolgár. Ezt az akaratot kell fölvennünk magunkba. A júniusi füzetben E. Blochmann az ú. n. felső nőiskola mellett emel szót. Ez az iskolatípus abból a helyes törekvésből fakadt, hogy a női életformának megfelelő művelődési út biztosíttassák. Ez az iskola a lyceumot követő 3 éves felépítmény, melynek hármas feladata, hogy a nőt anyának, háziasszonynak és állampolgárnak nevelje. A teoretikus tárgyakat kiegészíti természettudománnyal, az idegen nyelv kérdése még nincsen eldöntve. De tkp. nem is a háziasszonyi hivatásra és gyermekápolásra való előkészítés a főcél, hanem a nő élethivatásának mélyebb felfogása, hogy mint szellemileg eleven és felelőssége tudatában lévő egyén tudja megállanj a helyét korának az életében. Poroszországban már meg is nyílt 5 ilyen iskola, kísérletképen. A július—augusztusi füzetben Cecil Reddie, az agg angol iskolareformátor, a maga közvetlen módján elmondja, hogy mi vezette őt az abbotsholme-i „új iskola“ megalapítására és itt főleg a londoni, bisken- hendi és edínburgi iskolákban szerzett tapasztalataira terjeszkedik ki. Megfontolásainak és gondolatainak végeredményét ebben foglalja össze : az lett a meggyőződése, hogy az egyéni élet főp.oblémája az egyes ember képességeinek élő egységbe foglalása és az, hogy a tökéletes
