Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 9. szám - Egyházi és iskolai hírek
377 Pedagógiai újdonság vagy javaslat az elmondottakban nem igen található. Örvendetes tény csupán csak az, hogy végre az egyház annyi balsiker utón végre komolyabban ráveti magát az eddig eléggé elhanyagolt vallóspedagógióra s hisszük, hogy ez a gyűlés ráirányítja végre komolyan a figyelmet a pedagógiai kérdésekre. Dr. Gaudy László. Gömöry János eperjesi nyug. főgimn. igazgatói az ev. tanáregyesület volt elnökét, az OET elnöksége 60 éves születésnapja alkalmából melegen üdvözölte. A jubiláns válaszából a következőknek a közlését általános érdeküeknek tarjuk. Leveletek dr. Tavasy egyik művének olvasása közben érkezett hozzám, ^mire mai helyzetemben sohasem gondoltam, most ez a véletlen vezetett rá, hogy sorsom mennyire rokon sok tekintetben a Tavasy sorsával. Engedjétek meg, hogy erre vonatkozó gondolataimat közöljem veletek. Tavasyt és áldott tevékenységét nem ismertem még, sőt jóformán nevét sem, amikor a tanáregyesület gondolata megszületett lelkemben. Nekem magamnak voltak olyan tapasztalataim, amelyek megérlelték bennem egyesületünk megteremtésének gondolatát. Azoknak a szellemi értékeknek gyümölcsöztetését akartam én ezzel elérni, amelyek iskolánk hagyományaiban és kiváló tanóraiban eladdig kellőképpen ki nem voltak aknázhatók ép szervezetlenségünk miatt. Tavasyt, amikor 1846, 1847 és 1848-ban tanári gyűléseket készített elő, egyetemes szempontok vezették. Nála e „ianácskozmányoknál“ az evangélikus érdek háttérbe szorult. Végeredményben mindkettőnket ugyanazon szellem hajtott, kény- szerített a eselekvésre. Tavasy onnan indult ki, ahova én el akartam jutni. Mig ő a szabadság, egyenlőség és testvériség evangéliumának jelszava alatt a felekezeti korlátok lerontásával, addig én a történelmileg kialakult s így életképesnek bizonyult evangélikus iskolák sajátos charismáinak megmentésével, ápolásával véltem előmozdítani az egyetemes tanügy felvirágzását. És ezért szükségesnek és kívánatosnak tekintettem az evangélikus tanárok és tanítók külön egyesületbe való megszervezését. — Elgondolásomnak igazat adott az idő. Egyesületünk életképesnek bizonyult. Érdeme ez tanárainknak és tanítóinknak, akik e tömörülés fontosságát megértették. Egyáltalán örömmel gondolok vissza kartársaimra. Volt alkalmam sok egyesület belső életébe bepillantani, de sehol sem tapasztaltam azt az erős testületi szellemet, a testületi tagok között azt az igazi együttérzést, mely meg volt kezdettől fogva a mi egyesületünkben. Ilyen egyesületben érdemes volt dolgozni! És mindennek titkát én iskoláink értékes tradícióiban találtam. Mi tanárok e százados múltra tekintő iskolák szellemét vettük át és egyesületünkben általunk e szellem érvényesült s ez vált végeredményében az egyetemes tanügy javára. Aminthogy evangélikus élet- és vilógfelfogásunk csak előmozdítója lehet, de semmi esetre sem kerékkötője az igazi előhaladásnak és az egyetemes érdeket szolgáló tanügynek. Amikor mindezeket elmondom, ne értsetek félre. Tavasy mértföldjelző nagy alakját nem akarom a magam szerény személyével, működésével összemérni. Hiszen ő egy nagy kor nagy alakja, akit — sajnos — a hálátlan utókor'' már-mór el is felejt. Tavasy tragikuma abban rejlik, hogy nagyszabású tanügyi terveit meg nem valósíthatta, mert a szabadságharc után ezekre nem volt kedvező az idő. Ki tudja, hogy ha lett volna alkalma az érvényesülésre, hová fejlődhettek volna kezdeményezései. Tragikuma az is, hogy mindvégig egyedül, munkatársak nélkül állott s amikor ő maga letört, nem volt senki, aki munkáját folytathatta volna. Nekem volt időm céljaimat megvalósítani. E mellett nem kisebb emberek, mint dr. Meskó László, dr. Mógócsy Dietz Sándor állottak egyesületünk élére. Nem
