Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 9. szám - Fejér Lajos: Az egységes iskola Franciaországban
356 ményes javaslatát havi „Bulletin“-jében tette közzé. Az Egyesület főtitkárja nem elégedett meg az elhangzott különféle vélemények összefoglalásával ; a kérdést egész mivoltában felöleli, fejtegeti s nagyon érdekes következtetésekre jut. Több pontjait érdemes lesz a nyilvánosság világánál bemutatni. Az uralkodó gondolat, amely már annyi szavazatot szerzett és szerez ma is az egységes iskolának, nem egyéb, mint az, hogy osztályi, felekezeti, vagyoni különbség nélkül minden gyermeknek szabad részesülést biztosít abban a művelődésben, amely tehetségeinek, hajlamának leginkább megfelel s egyúttal társadalmi hasznavehetőségét a lehető legteljesebb mértékben biztosítja. Ezen eszme körül, minden francia egyetértőleg örömmel sorakozik és egy abban a jó szándékban, gondos előrelátásban is, hogy az iskola útján ellássa gyermekeit mindazon eszközökkel, amelyek által azok a társadalmi rangsor bármely fokára fölemelkedhetnek. De hát, nyomban feltámad a kétség: egyforma-e minden gyermeknek a tehetsége ? Bizonyára nem. Aztán, kérdi tovább a titkári jelentés, vájjon a francia ifjak mindenikének a csendes polgári, értelmi foglalkozás-e az eszménye? Nem sajnálatos megtévedés-e, arra törekedni, hogy minden francia gyermek az értelmi, az elvont természetű míveltség egyöntetű mintaedényeibe gyömöszöltessék és formáltassék ? Az igazi demokrácia nem inkább abban áll-e, hogy rendezzük, javítsuk a munkásnak, a parasztnak a maga, külön életét, mintsem hogy szaporítsuk, növeljük a középosztálybeliek számát? Hiszen semmiféle mesterség nem lehet el derék ember nélkül: az iparos osztály, földműves osztály, minden kézműves-mesterség rászorul a jó erőkre és meg is teremti azokat, mert szüksége van rájuk a létfentartás érdekében, a fejlődés előrehajtó célja felé. Itt a „punctum saliens" — a bibije a dobognak. Mivel pedig az isteni adományok, a rávalóságok különféle mértékben vannak a halandók közt szétosztva s magának a nemzet életének is polgárok mellett munkásokra, földművesekre van szüksége, akik a maguk szakjában a lehető legjobb készültséggel tudnak dolgozni, alkotni: bizony tulajdonkép nem egységes iskoláról kellene beszélnünk, hárem sokkal inkább különbözőfajta iskolákról, ahol mindenki a megélhetés száz meg száz élütő módja szerint képezi, műveli magát becsületes, jó munkássá, amilyenre az országnak legnagyobb szüksége van, mert szép kevés van belőle. Természetesen, az egység a különböző jellegű és fokú iskolák közt nem állhat sem azonos tantervben, sem a tanárok egyforma képesítésében, akik egymással a szükséghez képest bármikor helyet cserélhetnek. Az egység legfeljebb az általános terv szerint elosztott, egymásnak mellérendelt, lehetőleg változatos, de egymástól sokban elütő tanítások Összehangolása (harmonisatio) lehet. Ezek után a kérdés újólag fölvetődik: a barbár, törik-szakad egyenlősítés (egalitarismus), vagy az élet pártja mellé álljunk-e, amely éppen a különféleség törvénybe által tartja fenn magát és lesz igazán életté a változatosságban. Határozni, dönteni kell: a francia demok-
