Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 1. szám - Hazai és külföldi irodalom

29 megfogyatkozott nemzet, megcsonkított ország fiai csak a tudás fegyve­reivel győzhetünk elsőcorban! Ezért örvendünk Baloghné Hajós Terézia könyvének is. Megelevenedik előttünk a természet, az emberi élet. Rávilágít a babonás szokásokra, az emberek hibáira. Védelmébe veszi az állatokat, az ártatlanul üldözött denevéreket, a szegény kuvikot. Megtanít az egészséges táplálkozás kellékeire, — beigazolja, miért kell étkezés előtt kezet mosni, kutyától, macskától tartózkodni, stb. Olyan kérdések ezek, amelyeket a természetrajz tanára feltétlenül érint tanítás közben, de igazán csak érint, hosszasabban nem foglal- kozbatik velük, mert a kiszabott keretben ezt nem is teheti. De minden iskolában vannak helyettesítések. Ha ez a könyvünk megvan, akkor az alsóbb, sőt a felsőbb osztályokba is bevihetjük, olvasunk vagy olvas­tatunk belőle. Az óra nem múlik el kihasználatlanul, a gyermekek át­gondolt, szerves egészbe kapcsolt egészségtani ismeretekre tesznek szert. De megismerkednek a természet életével is, bepillantanak titkaiba, mi­közben nemcsak a tudásuk növekszik, hanem a jellemük is fejlődik, akaratuk acélozódik. A nevelésnek pedig ez a legfontosabb célja. Horváth K. A kemény parancs. Szerkesztették: Dr. Marcell M. és dr. Koszternitz 1. Ennyi olvasható egy vaskos, 340 oldalt magában foglaló könyv külső címlapján. A belső címlap már bővebb : az összeállítókról meg­hallja, hogy azok a Szent Imre Kollegium elöljárói s a Regnum Mari- anutn tagjai; a mű I. kiadás (tehát további megjelenését is remélik) s Budapesten jelent meg 1928-ban. Ha az Előszót is elolvassuk, látjuk, hogy a steglitzi pör szereplőit virágesővel elárasztó hisztérikus közön­ség felbuzdulásából kiindulva, az élet misztériuma fejtegetésének szük­ségét látja s láttatja be velünk, főleg az ifjúság nevelőivel, mert a nemi élet tisztaságáért vívott harcban sikert csak vallásos behatásokkal lehet aratni. A Szent Imre Kollegium elöljárói, egyetemi hallgató növendékeik előtt a nemi élet s az erkölcsi tisztaság problémáit egy éven át tár­gyalták s most összefoglalva adják át a nagy nyilvánosságnak is e be­szédeket. így világossá lett előttünk a könyv célja, tartalma. Rövid bevezetés és befejezés öleli át a cikkeket, melyek két részbe vannak összefoglalva. Az I. rész: Szemben a törvényhozóval címen a lázadó, a kísértésbe, majd bűnbe jutott embert tárja elénk, a II. rész a tiszta élet, tiszta szerelem, tiszta ifjúság, tiszta házasélet szépségét s áldásait magasztalja. Amennyire megdöbbentenek az I. rész cikkei, annyira felemelnek a II. részben olvasott beszédek. Még akkor is, ha más hiten vagyunk, elismerjük a csak kezdőbetűkkel jelzett cikkírók állításainak igazságát, a két kőtábla VI. törvényének magasztos voltát. Kétszeresen elismerjük mi, földresújtott magyarok, akiknek az ifjúságban van már csak reményünk. Különösen a világváros forgata­gában hasznos e tanácsok elmondása az ifjúságra nézve (38. 1.). Az utca, a színház, a művészet meztelensége, a bűnre csábító dalok özöne a kávéházban, bárban, a lélekmételyezö olvasmányok a pornographia köntösében, vagy a tudomány tógájában : ezek azok a tényezők, ame­

Next

/
Oldalképek
Tartalom