Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 1. szám - Megjegyzések
18 A bírákkal pedig, azt mondják, nagyon egyforma a mi foglalkozásunk. Mindkettő (a tanár és a bíró) ítélkezik. Azonban az én véleményem szerint a tanár nem tekintheti magát bírónak. O több annál: nem ítélkezni akar a tanuló felett, hanem leszáll hozzá, szeretettel igyekszik őt megtanítani azokra az ismeretekre, amelyekre jövő boldogulása s a haza jövője érdekében szüksége van. Minden tanár tulajdonképen Tompa Héber-legendájának hőse, aki az iskolába jövő anyák elé járulva kínálja a szellemi pályát a kisgyermek részére: végy pályát, Menachen anyja! Mert ki tudja, melyik gyermekből lesz a magyar megváltó ? 1 Tompa is egyik bészédjében (Tompa-reliquíák 5—10. s Hal. beszéd N. N. magánnevelő felett) azt mondja, hogy a szülők csak testi életei adnak a gyermeknek, a tanító a lelkét teremti újra. Ugyanő azt mondja, hogy a tanitással foglalkozók a társadalomnak fukaron díjazott, langy- melegen méltányolt napszámosai. Zichy János kultuszminiszter korában azt mondta, hogy a tanárság az intelligencia krémje. A köztudat azt mondja, hogy a jövő Magyar- ország nevelője. Amilyenné a tanárság teszi az ifjúságot, olyan lesz a jövő Magyarország is. De fizetésről nem igen akarnak tudni. Eljutott a tanárság az V. fizetési osztályba. Most onnan is visszaszorították. Pedig még most is van több olyan kategória, amely egyetemi végzettség nélkül is elérheti ezt a fokot. (Pl. a számvevőségi vezetők egyik-másika.) Tisza István a társadalom támogatásának megnyerését ajánlotta a tanárság figyelmébe. A társadalomét? Hisz az nem nagyon becsüli a tanárt, csak ha dolgozni kell. Vagyoni értékek felett nem dönt, politikába irányítólag nem avatkozhatik be, a népet nem tartja a kezében. A bírák közül a Magyarság egész hosszú névsorát hozza azoknak, akik a III. és II. fizetési csoport jellegével ruháztattak fel. Szóval méltóságos és nagyságos urak lettek. Hogyne szomorkodjanak a „nyomorúság-segély“ kicsisége miatt, címben emelték. A tanárok ezek egyikét sem kapták. De kaptak mást. Éppen a Magyarság karácsonyi számában. Szabó Máriának van ott egy elbeszélése: Háztűznézőben címmel. Ebben az illusztris írónő, akiről a Debreceni Szemle (a debreceni egyetem folyóirata) hoz elismerő sorokat, egy gyámoltalan, ügyefogyott tanárt állít elénk, aki háztűznézőbe megy s akin kacag (egyen kívül) minden alak. („Felfelé“ c. regényében is van egy ilyen személy, a tanári pedantéria szürkeségéből nagy világba kerülő Horváth.) Elgondolkodva teszem le a lapot. S eszembe jut irodalmunk soksok terméke, amelyben ilyen figurákat mutatnak be a tanári psikhe képviselői gyanánt. Móricz Zsigmond egyik, Nyugatban megkezdett, de abbahagyott regényében egy pataki tanár sürűvérűségét írja meg, A Tündérlaki lányokban egy tornatanár van előttünk, akinek a bűnös utón szerzett pénz nem „ölet“, de a szerző ellen kifogása van. Farkas Pálnak Egy tanár naplója c. regényében a nehézbeszédű tanár nem imponáló alak a nagyvilág hölgye előtt. Az „Iglói diákok“ már az egész tanáríkart kínpadra viszi ... És még lehetne folytatni a szót és
