Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 6. szám - Dr. Láng Margit: A művészettörténettanítás módszere
238 Örömmel állapíthatjuk meg ezúttal, hogy lényeges eltérés a mi régi tantervűnk és az új állami közt nincs. Az állami tantervben útjelzőként kijelölt műalkotások pontosan egybevágnak az általunk kijelöltekkel ; csak annyi a különbség, hogy a két évre beosztott leánygimnáziumi anyag kevesebb, a négy évre beosztott leányliceumi és leánykollégiumi anyag valamivel több, mint a mi régi, három évre tervezett anyagunk. Lényeges azonban az eltérés a tananyag elosztásában. Az állami tanterv az anyagot történelmi korszakok szerint csoportosítja : az V-ben ókor, VI-ban középkor, renaissance, Vll-ben barokk- és újkor, Vlll-ban a magyar művészet története. Ez az elosztás hozzáalkalmazkodik a történettanításhoz, mely szerint az egyes történeti korszakok a művészettörténeti korszakokkal vagy ugyanazon évben, vagy egy évvel előbb kerülnek tárgyalásra. Itt tehát a történeti szempont lép nyilván előtérbe, a mi régi tantervűnk ellenben az egyes művészeti ágak fejlődését kísérte végig, az egész történeti fejlődés folyamatán át; ezen eljárásnál a művészeti fogékonyság felébresztésén volt a súly. Ez a folyamat nagyon megkönnyítette a tanulónak, hogy mindegyik művészeti ág sajátosságába beleélje magát. A történeti szempont természetesen itt sem volt mellőzhető, és a művészeti tapasztalatok beleillesztése az egyes korokba valamelyes erő- és időpazarlást jelentett. A másik eljárásnál viszont a műélvezetbe belemerűlés jár valamivel nagyobb nehézséggel. A művészettörténettanítás nem lehet csupán történettanítás, mint a régibb iskolához tartozó művészettörténészek vallották; de nem is lehet csupán művészi élvezésre nevelés, mint azt némely hipermodern irány vallja. Mindegyik felfogás szélsőséges és önmagában egyik sem állja meg a helyét; a történettanítás adja meg a biztos alapot, és a művészi élvezésre nevelés, az ízlés fejlesztése, ad tudásunknak színt, életet. A történeti szempont alkalmazása biztosabb eredménnyel kecsegtet, nemcsak azért, mivel ennek módszere már kialakult, a művészetre nevelés módszere pedig még nem alakulhatott ki, hanem azért is, mivel az utóbbinál nagyon finom, nehezen megfogható objektív és szubjektív jelenségekkel van dolgunk. És mégis ezen kell lennie a középiskolai tanítás súlyának, mivel ez a lényeg és ez szerezhető meg később kellő vezetés nélkül nehezebben. A történeti szempont alkalmazásánál inkább a fejlődés folyamatát kell megvilágítanunk, nem szabad fárasztó adathalmazzal a tanítást túlterhelnünk. A művészeti nevelésnél pedig nem szabad elvont esztétikai fejtegetésekbe bocsátkoznunk, vagy szubjektív hangulatokban tetszelegnünk. A tévedések elkerülésére legcélirányosabb, ha magukból a műalkotásokból indúlunk ki, ezeknek igyekszünk lényegébe behatolni. Kiválóan fontos a látás fejlesztése és a látási emlékezet gyakorlása. A fejletlen szem rendszerint nem a lényeget látja meg. Valamely mellékes vonáson akad el. A térbeli művészeteknél, ahogy a képzőművészeteket szokták nevezni, mint már ez az elnevezés mutatja, a térprobléma a lényeg. Épületeknél a téralakítás, térbeosztás a fontos; a külső forma ennek rendelődik alá és a kettőnek összhangja adja meg a stílus tökéletességét. Szobrászatban a térbeli beállítás és a formai megoldás az igazi művészeti probléma. Festménynél a térprobléma mint
