Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 5. szám - Megjegyzések
212 4. A tanárok külföldi tanulmányútja. E b. folyóirat 2. számában olvastunk egy hírt arról, hogy a kultuszminiszter külföldi tanulmányi segélyt ad a középiskolai tanároknak. Utána néztem ennek a Rendtartásban és sehol arra vonatkozólag nem találtam intézkedést, hogy e címen jár-e s mennyi szabadság jár a tanárnak. Pedig kétségtelen, hogy a tudás bővítése s a pedagógiai haladás elérése céljából erre nagy szükség van. Ezt tovább felesleges is fejtegetni. De hogy erre a Rendtartás tervezői nem gondoltak, azon csodálkozom. (A 17 —18. §. másról szól.) A 88. §-ban említés van ugyan szabadságolásról, de ez betegség esetére szól. Az Egyházi Törvények VI. cikkelyében is említtetik ilyen szabadságolás. A régi állami Rendtartás 33. §-a ismer külföldi tanulmányi szabadságot. A sárospataki főiskola Szolgálati szabályzata tanulmányi címen már félévi szabadságot engedélyez a tanárnak (34. §.). Hogy e kérdés tárgyalását most időszerűnek tartom, arra az egyet, tanügyi bizottság 1929. március 12—13-iki jegyzőkönyvének 29. pontja ad ösztönzést. E pont a teológiai tanároknak épen Sárospatakon tartott értekezletéből kifolyólag kimondja, hogy minden teológiai tanárnak 5 évenként egy félévi, 10 évenként egy évi tanulmányi szabadsághoz van joga s erre a fenntartó testületek alapot teremtsenek. Véleményem szerint ez, ha nem is ilyen mértékben, a gimnáziumi tanárokra is kiterjesztendő volna, mindkét szempontból. Jó volna, ha ilyen alap létesítéséhez sikerülne megnyerni a kultuszkormány támogatását is. Gulyás József. 5. A magyar könyv hete. Agilis kultuszminiszterünk május 13. és 20-a közt a magyar könyv számára hetet tart, amelyben a fővárosban és a vidéken plakátok, nők, gyűlések hívják fel a figyelmet a magyar könyvre. Éppen ideje. A napokban olvastunk egy író öngyilkosságáról, aki nem tudott megélni. (70 fillérnyi hagyatékát a Baumgarten-alapra hagyta.) És nekünk is, a kultúra munkásainak, szomorú dolgok jutnak eszünkbe. Volt idő, mikor bőven vehettünk könyveket. Ma erre nem telik. Könyvtárakra vagyunk utalva. (De ezek jó része sem bírja a könyvek és a folyóiratok tömegét megszerezni fedezet hiánya miatt.) Még jó, ha legalább régi könyveink megvannaL De sokszor azokat is el kell adnunk. És mégis, nekünk is ki kell, sdl elsősorban nekünk kell kivenni részünket a magyar könyv propagálásából. Valahogy úgy érezzük magunkat, mint a „Dal a kis Demeter Rózsikéról“ c. gyönyörű költemény papja: És most nekem kell majd felette hirdetnem, Uram, hogy bölcs vagy te! Hadd tudjak hinni rendületlen! Nehogy majd én is pogány zokogással odaborúljak vétkes gyásszal a kis Demeter Rózsira! A kis Demeter Rózsi a magyar könyv jelképe. Míg borzasztó tömegben özönlik az olcsó fordítások tömege (hogy csak a Pesti Hírlap sárga könyveire utaljak), addig a magyar írók alig bírnak élni, a magyar könyv drága, megfizethetetlen, mert — kevés példányszámban fogy. (ír. tört. 1921 :81.) Erre kell ránevelni a falusi s kisvárosi jólétben élő, de könyvet venni nem akaró publikumot, a nyomtatott betűvel szemben bizalmát elvesztett földmíves osztályt s csak a vörös sajtót támogató szo- ciálista réteget. Mert a magyar könyv csak a 16 vármegyéből álló szűk hazában talál elhelyezést, a határon túlra nem engedik. De viszont a
