Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 5. szám - Haberehrn Gusztáv Adolf: Az énektanítás fontossága
A legtöbb énekes a dalmű vizuális képzetek útján betanult hangjegyeit eléneklí ugyan, de azokat előre nem hallja, míg az énekesek kisebb része az akusztikus képzetek útján elsajátított dalt előre hallja és nem ragaszkodik a hangok külső jeléhez, a hangjegyhez. Már ebből látható, hogy ez utóbbi képzetsor az értékesebb, de egyszersmind a ritkább is. A mai gyakorlat túlnyomó részben a látási képzeteken alapszik. Pedagógiai szempontból nézve a dolgot, felvethető már most az a kérdés, vájjon a leginkább használatban levő látási képzetsor helyett bevezethető-e a hallási képzetsor, amely az énektanítást sokkal egészségesebb alapra fektetné, mint amilyenen ez most nyugszik. E téren történt kísérletek kivétel nélkül majdnem mind amellett bizonyítanak, hogy a hallási képzeteken felépülő énektanítás sokkal nagyobb eredményt tud felmutatni, mint az, amely a látási képzeteket veszi alapul és így tulajdonképen a hiányos zenei nevelésre vezethető vissza, ha az énektanítás túlnyomó része még mindig a látási képzeteket tartja fontosabbaknak a hallási képzeteknél. Ezért már az énektanítás kezdetén vezéreljen tehát az a törekvés, hogy az énektanítás a hallási képzetek felébresztésével menjen végbe. Ezáltal a helyesen lerakott alapra minden félelem és aggódás nélkül rá lehetne építeni a középiskolák énekanyagát és nem lenne szükséges egy esetleg két osztályonként új meg új alapnak a megteremtése. Ennek eredménye pedig az volna, hogy a növendék egyrészt nem veszítené el a kedvét az énektanulástól, másrészt meg sokkal több idő állana a produktív énektanítás rendelkezésére. A térbeli jelenségek felfogása az énektanulásnál sokkal gyorsabban és könnyebben történik, mint az időbeli jelenségek felfogása. Ez tapasztalható a hangjegyek által alkotható hang közeinek megállapításánál is. Sokkal egyszerűbb a hang magasságát a vonalrendszer közötti elhelyezésből megállapítani, mint hallás útján megítélni. Mindazok tehát, akik látási képzetek által, azaz hangjegy olvasás útján kezdik az éneket tanulni, nem hallási, hanem látási képzetek segítségével, azaz térben fogják fel az elénekelendő hangjegyek hanganyagának hangtartalmát. A tanulókat már kezdettől fogva a hallási felfogásra és elemzésre kell kényszeríteni. Ez csak úgy érhető el, hogyha a növendékeket mindaddig, amíg a hallási képzeteket teljesen el nem sajátították, hangjegyekkel, azaz látási képzetekkel nem foglalkoztatjuk. Legelőször a hangközök megkülönböztetését kell célul kitűzni. Ha ez minden nehézség nélkül megy, akkor egyszerűbb motívumok és rövidebb dallamok megkülönböztetése következhet, aminek az elsajátítása nem okoz nagyobb nehézséget. Rá kell vezetni őket a 2/4-es és 3/4-es ütem különbségére, a ritmikus képletek megkülönböztetésére, a dúr és moll hangnemek, esetleg még a hangfajok felismerésére is. Hogy ez a kívánság teljesedésbe menjen és a növendékek alapos, rendszeres és képző énekoktatásban részesüljenek, ahhoz elsősorban szükséges, hogy zeneileg képzett, lelkes tanerők álljanak rendelkezésre, akik be vannak avatva az énektanítás egész rendszerébe, ismerik minden csinját-bínját a karénektanításnak, lélektani ismeretük és zenei pedagógiájuk annyira fejlett, hogy biztos, szakavatott kézzel tudják irányítani növendékeiket.
