Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 4. szám - Fejér Lajos: Uj hang, bátor hang

Új hang, bátor hang.

Tulajdonkép nem is új, ha jól megfigyeljük, inkább régi; csak a megint forgalomba hozataltól nyeri a csalóka új fényt, színt. Mióta halljuk, hajtjuk: tanítsunk keveset, de jól ? És lám, a sok ajánlgatásnak mily kevés foganatja lön! Módszerünkre nagyon talál a szintén régi zománcú jelszó; ex omnibus aliquid, ex toto nihil. Mindenből csipegetünk egy kicsit és az egésznek nem vagyunk urai s nincs róla tiszta képünk, amely ítéletben, sajnos! egyszersmind iskolai munkánk értékének az elvető bírálata is bennfoglaltatik. Mindazáltal, a mai nagy időkben, amikor a technikai ismeretek özöne és alattunk és fölöttünk és bennünk árad, mint tenger, amikor újabbnál-újabb tudományok, tantárgyak kérnek, sürgetnek bebocsátást az iskola ajtaján, felsőbb hatóságok, szülők ajánló levelével, igazán bátor tanügyi férfiúnak mondanám azt, aki „megállját merne kiáltani parancsoló hangon : „eddig és nem tovább. Itt a részek határa". Ilyen ritka ember N. H. Trere belga tudós, aki egy önállóan is megjelent hivatalos jelentésében a középiskolai tanárvilágot és kormányzatra hivott elöljáróságot eszméltető, lelkes szózattal rázza fel fásult közönyéből és próbál gondolkozásának új irányt szabni.

A középfokú oktatás, úgymond, egyforma válsággal küzd majd minden országban. Az oktatás baja, punctum saliens-e épen az, mert oktat, ahelyett, hogy nevelne, ami eredeti rendeltetése lett volna. Nagyon formailag fogták fel, nagyon anyagiasnak akarták s mi lett az eredmény ? A lélek műveltsége áldozatul esett az ismeretszerzésnek, anélkül, hogy az utóbbit igazán elértük volna. Midőn a részletek, az adatok bőségét, amiben tanárok, tankönyvek tetszelegnek és amit a növendékek emlékezőtehetségébe szeretnének mindenáron begyömöszölni, mondom, mikor ezt az ismeret-özönt összevetjük avval a szégyenletesen csekély tudással, amely azt a hajszolt, megerőltető munkát túléli, méltán kérdezi az ember magától: melyik oldalon, hol van az értelmi bukás, a csőd? Tanárnál, tanítványnál, rendszerben, törvényhozásban ? s vájjon nem akadnak már egyszer illetékes, bátor tanügyi férfiak és nem vállalkoznak arra, hogy kartársaik számára megszabják, körülhatárolják pontosan minden tudomány-körből azt a szerény mennyiséget, amely elegendő lenne bármelyik tudnivágyó lélek általános kimíveléséhez és amelynek terjedelme, határai, az emlékezőtehetség befogadó képessége és a feledés törvényei által elég világosan meg vannak jelölve. Nincs itt szó a modern, az emberneveléshez szükséges tanulmányok bármelyik ágának a kiküszöböléséről, pusztán arról, hogy az alapvető, fontos tanulmá-