Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 3. szám - Hazai és külföldi irodalom
103 a tanügyre térnénk át — szükségesnek látom a figyelmet fölhívni. A reformáció terjedését, mint általában az eddigi történetírók is, legnagyobbrészt a főurak pártfogásának tulajdonítja könyvünk. De itt az augsburgi vallásbéke alapján túlságosan hangoztatja a cuius regio, illius religio elvét. Az augsburgi vallásbékének a magyar főurakra aligha lehetett hatása. Hogy jobbágyaik azt tették, amit ők akartak, az a középkori feudális rendszerből folyt. Az kétségtelen, hogy ha ők áttértek a reformációra, velők kellett menni jobbágyaiknak is. A fentebbi, könyvünk szerint, embertelen elv tehát, melyen „mai emelkedett felfogásunk joggal fellázadhat“, az akkori közjogi rendszer következménye. De ennek a rendszernek az embertelensége nálunk a reformáció idején nem ütközött ki. Nem ismerünk adatot, mely arról szólna, hogy a jobbágyságot erőszakkal kellett a reformációra téríteni. A reformáció korabeli kath. népben nem buzgott állhatatos, erős hit, nem ragaszkodott szívósan a régi egyházhoz. Maguk a kath. történetírók fpl. Békefi Rémig) elismerik, hogy a társadalom megerőtlenedett, lanyha hitéletével nem tudott ellenállani a reformációnak s könyvünk is hangoztatja, hogy a hívek tanítását elhanyagolta a kath. egyház és a nemzet vallásos szükséglete kielégítetlen maradt. így a főáraknak nem is kellett a cuius regio, illius religio elvét alkalmazni. A nép megtalálta, ami után szomjúhozott, vallásos lelki szükségletének kielégítését a protestantizmusban s ellenállás nélkül, sőt kész örömmel csatlakozott a reformációhoz. A cuius regio, illius religio embertelen elve az ellenreformáció, helyesebben rekatholi- záció és az azt követő korban lett az egyén lelkiismereti szabadságán erőszakot tevő kegyetlen princípiummá, amikor a prot. hitéhez martyrom- ságig ragaszkodó jobbágyságot, mint a birkákat, korbáccsal kényszerítette földesura a kath. templomba és egyházba. Csak jelzem ezek után, hogy szót érdemelnének a könyv következő megállapításai: 1. A humanizmus kitörölhető a magyar fejlődés reconstruálásánál azon tényezők közül, melyek a német eredetű protestantizmusnak Magyarországra hidat vertek. 2. Perényi Péter úrvacsora dolgában tisztán a kath. tant követi. 3. Beythe személye iránti tiszteletből az ágostaíak az ő haláláig nem választanak püspököt. 4. Az új hitelvek társadalmi vonatkozásukban alkalmat adhattak a disciplina nélküli életre. 5. Méliusz Juhász Péter az első, aki szenvedélyes szidalmakat zúdít a katholikusok fejére s ezen frazeológiájával oly területen alapítja meg a régi hit gyűlöletét, amely terület a reformációt a katholikusok részéről akadály nélkül fogadta be.*) De ezekkel bővebben nem foglalkozhatván, áttérek a minket legközelebbről érdeklő közművelődési és iskolaügyi állapotoknak a könyvben található rajzára. Az előszó után, mely határozottan kimondja, hogy „a mai történetírás a szó igazi értelmében vett művelődéstörténeti, ma szellemtörténetinek nevezett módszer előnyeit használja ki", azt gondoltam, hogy a könyv a reformációval megindult hatalmas művelődési áramlatnak, *) A könyvben kétszer fordul olö n Huszár Gál neve s ismételten inindakót- szer, mint Huszár Pál Hogy eshetett meg n különben sajtóhibamentos műben ez az öktelon sajtóhiba, mert olyan nagy tudorain yú embornél, minő a szerző, másra nem gondolhatunk.
