Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 3. szám - Megjegyzések
97 Vagyont, dicsőséget, emelkedést szerez neki. így volt ez s így lesz mindig. A világ mindig ilyen. Simon Böskét a francia köztársaság elnöke fogadta. Elhalmozták ajándékokkal és házassági ajánlatokkal. De a szépség a férfiakban is kincs. Egy szép férfi jobban halad előre, jobb házasságot tud kötni, mint a csúnya, de okos. Ezért nincs mit haragudni Simon Böskére. A baj ott van, hogy a lapok belekapaszkodnak, kiszínezik életét, jövőjét és ezáltal olyan mérget oltanak be a serdülő lelkekbe, amelyet a tanítóknak, a nevelőknek ellensúlyozni kell. A rút ebben csak az, hogy ilyen, a meztelenség kultuszát bántóan űző újsághoz folyamodnak a zsenge leányok, mint a Színházi Élet, amely a filmprimadonnák képeivel izgatja, fényes sorsával csábítja a tapasztalatlan leányokat. Ez ellen már nehéz az iskolának küzdeni. Ez olyan, mint a lernai hidra, ha levágják egy fejét, száz nő a helyébe. És a leányok is jobban hallgatnak rá (mert az élet igazolja őket), mint a tanítóikra. Az „észrevétlen együttnevelők“ ellen küzdeni nagyon nehéz. Gulyás József. 5. Tanárokról. A Protestáns Tanügyi Szemle januári számában Gulyás József szomorúan emlékezik meg arról a jelenségről, hogy a magyar irók milyen gyakran szerepeltetik műveikben a középiskolai tanár alakját, még pedig rendesen nem túlságosan hízelgő beállításban, Mint ezek közül a legutolsót, megemlíti Szabó Mária „Háztűznézőben“ c. elbeszélésének főalakját, Péter Olivér tarár urat. Özvegy édesanyja által ferde irányban nevelt férfi ez, aki lehetetlen, idejétmúlt öltözetben jár, társas életet egyáltalán nem él, a tudomány haladásáról nem vesz tudomást, tanítványai előtt minden tekintélyét elveszíti és emiatt az elbeszélés folyamán állandóan kellemetlen helyzetekbe kerül. Sorsa talán végzetesre fordúlna, ha egy leány gondossága és szerelme vissza nem adná őt a társadalomnak. A kép valóban elszomorító ! Még ennél is szomorúbb azonban az, hogy ez a tanártipus valóban élt egészen a legutóbbi időszakig, sőt egy-két hátramaradt példájával még ma is találkozunk. Nem hiszem, hogy ha valaki végigtekint régi tanárai vagy tanárismerősei során, ne találna azok között egyet-kettőt ebből a típusból. Ne csodálkozzunk tehát azon, ha íróink, kik műveik tárgyát a legutóbbi ötven év idejéből merítik, gyakran szerepeltetnek ilyen tanáralakot, nem törődve azzal, hogy a túlnyomó rész mégis csak okos, intelligens és társaságba illő ember volt. Van azonban az említett elbeszélésnek egy másik tanárszereplője is, akit Gulyás József csodálatosképen egyáltalán nem említ. Kazay Zoltán ez, akiben az írónő Péter Olivérrel szemben viszont a modern tanár ideálját rajzolta meg. Már külsejében is teljes ellentéte az előbbinek. Nem piperkőc, de arra mindig gondosan ügyel, hogy ruhája elegáns és divatos legyen. Diákjai rajonganak érte, bár „szükség esetén szigorú is tudott lenni, de szemükben ő volt a jómodor és elegancia példányképe". Szellemes és művelt ember, aki megállja a helyét a társaságban, akár Spengler elméletéről van ott szó, akár tennisszezni hívják, sőt — horribile dictu — akkor is, ha a rádió a legújabb táncnótát játsza.
