Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 2. szám - Hazai és külföldi irodalom
s minthogy a lényeg megértése ez esetben nem a neveken fordul meg, egyéb tekintetben sem lehet kifogás ellene. Mindkét könyv használatát megkönyíti az anyagnak leckékre való felosztása. Ez a minden valószínűség szerint gyakorlati értékű beosztás mutatja, hogy a könyvek szerzői nemcsak szakoktatási, hanem a tanítás nyújtotta gyakorlati tapasztalatokban is gazdag pedagógusai a magyar nyelvnek. Csak e két körülmény szerencsés összetalálkozása ajándékozhatott meg bennünket az előttünk levő kitűnő tankönyvekkel. Gulyás Sándor. A jogakadémiai kérdésről. A protestáns egyházak iskolafenntartási autonomjogát ért sérelem. Irta : Szontágh Vilmos dr. Miskolc 1927. A „Magyar jövő" kiadásában megjelent 18 oldalos kis füzet nagyon megérdemli, hogy olvasóink figyelmét ráirányítsuk. A miskolci jogászgegylet könyvtárának 25-ik füzete ez. S e derék vállalatnak sorozatában is megállja a helyét, Ha merőben szorosan vett jogászi szakfejtegetés volna, ahogyan a szerző már a bevezető mondataival sejtteti, — talán felmerülhetne a kérdés, miért szándékozunk vele kissé terjedelmesebben foglalkoznia „Protestáns Tanügyi Szemlédben s miért ajánljuk olvasását a mi közönségünknek ? De nem kell megijedni a szerző jogászkodásától az e téren laikusoknak sem, mert mentői jobban bele- melegedík a tárgykörébe, annál érdekesebben ír és több olyan kijelentést is tesz, ami már nagyon is szól nemcsak a júristákhoz, hanem mindenkihez, aki a protestáns tanügynek az állami politikával való kapcsolatáról csak egy pár negyedórányit is gondozott valaha. Szabad-é feltennünk, hogy a prot. tanügyi társadalomban e téren sokan volnának közömbösek ? S ha mégis vannak, — fel kell ráznunk őket és megértetnünk velük, hogy a protestáns jogakadémiák évek óta tartó és most csaknem tetőfokig jutott válsága, nemcsak azt jelenti, hogy a protestáns tanügy valaha oly dicső várának egy emelete omlik le, hanem egy vérrel kivívott nagyszerű egyházpolitikai jog megy veszendőbe, melyen a puszta jogfenntartásnak esetleges egyidejű törvénybefoglalása is keveset segítene ! Sőt virtualiter hátrányosabb eredményre vezethetne, mint a jogakadémiai intézmény absolut, egyszersmindenkorra szóló megsemmisítése. A protestáns közép- és alsóbb-fokú általános s szakintézetek fenntartói, tanárai, tanítói, barátai pedig gondolhatnak arra s kell is hogy gondoljanak, — amit Szontágh dr. a miskolci jogakadémia tövéből füzetében a fülükbe kiált: „Hódié mihi, eras tibi!" * * ¥ Eredeti módon veszi jogászi bonckése alá a szerző a jogakadémiák létalapját megrendítő elhiresedett két kultuszmíniszteri intézkedést, — t. i. a jogakadémíák első évfolyamára felvehetők létszámának 40-re való korlátozását és az akadémiák eddigi államvizsgáztatási jogának felfüggesztését. Egy sajátságos fictíóból indúl ki Szontágh. Tudja azt a szerző, hogy hazánkban nincsen olyan legfelső közjogi, illetve olyan közigazgatási bíróság, amelyhez ez ügy panaszolható, felterjeszthető lenne s amely
