Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 2. szám - Losonczi Zoltán: Egy század magyar tudományossága és a református iskolák
63 dák segítségével mélyíti a történeti tudatot, másrészt szorosabb kapcsolatba hozza a tanítványokat és az iskolát. Protestáns iskoláink kiválóságainak hosszú sorához akarva adalékokat szolgáltatni, a múltkor a Magyar Tudományos Akadémia alapításának száz éves évfordulójával kapcsolatban, az ev. egyház és iskolák akadémikusairól emlékeztünk meg.* Tegyük meg most ugyanezt a református testvéregyházra vonatkozólag is. Ha ref. akadémikusaink hosszú díszes során végigtekintünk, mindenekelőtt szemünkbe ötlik a nagy magyar költők és nyelvművészek, továbbá a kiváló irodalomtörténetírók, kritikusok és nyelvtudósok hatalmas csoportja. Kezdjük meg a hosszú sort Arany Jánossal, kit Akadémiánkhoz a legszorosabb kapcsok fűztek. 1858-ban lett az Akadémia tagja, 1865-ben titkára, 1870-ben főtitkára. „Széchenyi emlékezeté“-ben nemcsak az Akadémia alapítójának, hanem egyszersmind nagytekintélyű tudós társaságunknak is megható emléket állított. S mellette ott van Jókai, a magyar próza legnagyobb művésze, ki szintén 1858-ban lett akadémikus s Kölcsey Ferenc, nemzeti imánk mély érzésű szerzője, Akadémiánknak megalakulása óta tagja. S itt említjük meg Tompa Mihályt (1825.)** is, két gyászos évtized nemzeti szomorúságának legmélyebb kifejezőjét, valamint báró Jósika Miklós (1836.) és báró Kemény Zsigmond regényiróinkat, kik müveikben a nemzeti múltat támasztották fel. Szintén főkép mint költők vagy szépirók szereztek érdemeket: Almásy Balogh Sámuel (1858,), Arany László (1872.), Baksay Sándor (1884.), Deáki Filep Sámuel (1831.), Fábián Gábor (1832.), Gondol Dániel (1845.), Jakab István (1833.), Kazinczy Gábor (1858.), Kuthy Lajos (1843.), Lévay József (1863.), Szász Béla (1883.), Szász Károly püspök (1858.), Szemere Miklós (1863.), Szemere Pál (1831.), Vadnay Károly (1872.) s három jelenlegi kiváló költőakadémikusunk: Kozma Andor, Szabolcska Mihály, Vargha Gyula. E költőakadémikusaink nagy része kivált a műbirálat terén is. De már munkásságuk javarészével az irodalomtörténet és kritika körébe tartoznak: Kazinczy Ferenc (1830.), a magyarirodalmi élet tulajdonképeni megalapítója, Erdélyi János (1839.), költői és esztétikai munkássága mellett a magyar néphagyományoknak is jeles gyűjtője, Gyulay Pál (1858.) s Beöthy Zsolt (1877.), a magyar remekművek szépségeinek költői lelkű megértői és méltatói, Itt említjük meg a magyar népdal jeles gyűjtőjét és méltatóját, Bartalus István (1875.) zeneművészt és Ferenczi Zoltánt (1905.), Petőfi jeles életrajzíróját. A magyar irodalomtörténet és kritika terén szereztek továbbá nagy érdemeket a következő jelenlegi ref. akadémikusaink: Baross Gyula, Császár Elemér, ' ]. Prot. Tanügyi Szemle 4 5. füzet. Pótlásul közöljük itt a következő ov. akadémikusok nevét: Henczur Gyula festőművész (tag lett 1910-ben); Klug Nándor orvos (tag lett 890-bon); s jelonlegi akadémikusaink sorából: Papp Ferenc irodalom- lörtónetiró, Manninger Rezső orvos és Sclierffel Aladár tormószjttudós. ** A nevek mellé zárójelben tott évszám az akadémiai taggá való választás évét jelenti.
