Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 10. szám - Külföldi lapszemle
401 hogy a német izomerő és az agy, szenvedéseik között is csodát tud művelni. Kell-e a gyermeket verni? érdekes és pedagógusokat érdeklő cikkre J. Hebeisen ad komoly készültségi! feleletet. Már az ókorban is ismerték az ütlegeléssel való nevelést. Athénban, de még inkább Spártában uralkodott a szigorú nevelés eszköze, a bot. Salamon mondásai között is ott találjuk, hogy aki megvonja gyermekétől az ütleget, gyűlöli gyermekét. A középkori kolostori iskolákban is divatban volt az ütlegelés. A középkori szász és sváb törvények között ilyeneket találunk: Ha valaki tanítványát bottal úgy veri meg, hogy nem vérzik, nem felelős érte, ha csak orra vérzik, azért sem. Ha testrésze vérzik, akkor beperelhető, ha agyonüti, büntetést kap. A középkor vége felé még rosszabbodik a helyzet, elterjed a meztelen test ütlegelésének divatja. Sokan az akkori iskolákat fogháznak nevezik, hol végnélküli az ütés, könny, sóhaj (Luther, Agricola). Bár a jezsuiták szelidebb büntetéseket használtak, mégis náluk sem hiányzott az ultima ratio, a bot. A 18—19-ik század pedagógusai, sőt napjaink pedagógusai közül is nagyon sokan meg vannak arról győződve, hogy ütés nélkül nem lehet eredményt elérni. Különösen akkor tartják sokan megengedhetőnek a testi fenyítést, ha már minden eszköz eredménytelennek látszik, vagy ha a tanuló túlerejét rosszra használja (kisebbek ütlegelése, állatkínzás, fák csonkítása stb.). Azt is emlegetik, hogy ha a fenyítés jogát megvonjuk a tanitótól, nem lesz semmi, amitől a rossz gyermek tartson. De a testi büntetés ellenzői csaknem olyan idősek, mint követelői. Sokrates azt mondja a botról, hogy ha a szó nem üt, nem üt a bot sem. Krisztus is azt tanítja tanítványainak, hogy legyenek szelidlelküek. Luther azt tanította, hogy amit bottalveréssel erőszakolunk ki, nem lesz abból semmi jó. Comenius rabszolga-eszköznek tartja a virgácsot, amely szabadokhoz egyáltalán nem méltó. Már pedig a rabszolgai nevelés rabszolgai érzelemvilágot fejleszt ki. Pestalozzi szerint a jóhoz a legfőbb ösztönzést nem a büntetés, a szeretet adja. Diesterweg szerint is „Jaj annak az iskolának, amelyben a bot uralkodik“. Foerster tiltja a verést a higiéné szempontjából, mert ideges gyengeségre vezet, morálpedagógia szempontjából pedig azért, mert az embert az állathoz alacsonyitja le s mert akkor a gyermekek egymásközt is igénybe veszik az ilyen eszközöket. Ellen Key azt írja ismert könyvében, hogy csak az a nevelő tud pszichológiai eszközöket találni nevelési eljárása számára, aki soha egy pillanatig nem gondol az ütésre. A büntetéshez művészet kell. Sok meggondolást és önuralmat igényel. Hogy neveljünk mi önuralomra, ha éppen bennünk nincs meg. Jó példa, türelem, következetes viselkedés többet érnek minden testi büntetésnél. A büntetésben felizgult tanító gyakran túllépi a rendes mértéket és a tanítástól is sok időt elrabol, ha a bot minden pillanatban működik. A cikk szerzője ezek ellenére az ütlegelés általános elterjedését a tanítók kényelemszeretetével magyarázza meg. A verés legtöbb esetben hatás nélkül marad. Megszokják, fel sem veszik. Lehet ugyan az a véglet is, hogy olyan irtózatos hatással van gyengébb idegzetűre, hogy öngyilkos lesz. Hatására sokszor igen rossz
