Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 9. szám - Egyházi és iskolai hírek
372 ben, nov. 2-án elhúnyt. A nagyérdemű tanférfiú méltatására még visszatérünk. Ádám József, a gyönkí ref. gimnázium nyug. igazgatója f. hó 9-én elhúnyt. 32 évig szolgálta intézetét, mint tanár és mint igazgató. A tanári kar gyászjelentése szerint: „Református hitünknek búzgó lelkiismeretes sáfárja, a magyar kultúrának cselekvő, állandóan dolgozó munkása volt. Emberszerető lelke melegét átsugározta mindenkire, ki vele a társadalomból érintkezésben volt, átvitte tanártársaira, tanítványaira egyaránt. Derűs lélekkel végzett szeretetteljes munkálkodását megértés, áldás kisérte". Temetése f. hó 11-én volt Gyönkön. Áldott legyen emlékezete! Nagy megtiszteltetés érte dr. Baltazár Dezső tiszántúli ref. püspököt s rajta keresztül az egész magyar protestáns egyházat, A Protestantizmust Védő és Terjesztő Világszövetség elöljárósága felkérte, hogy az 1929, évi pünkösd két napján a speieri protestációs birodalmi gyűlés 400 éves emlékére rendezendő ünnepélyen, mint a világ- szövetség egyetlen szónoka, beszédet tartson, Felette örvendetesnek és nagyjelentőségűnek tartjuk, hogy az egész világ protestantizmusának együttes ünnepélyén, a világ protestantizmusának együttes szószólójáúl magyar embert választottak. Vallások statisztikája. A legújabb statisztika szerint jelenleg 1822 millió ember él a földön. Ezek közül keresztyén 650 millió ; még pedig r. kath. 300 millió, protestáns 230 millió, görögkeleti 120 millió. A nem keresztyének közül 250 millió mohamedán, 356 millió brahmán, 570 millió buddhista, 99 millió primitív pogány vallások követője, 14 millió valláson kivüli, zsidó 13,650.000. Raffay püspök ünneplése. A bányai ev. egyházkerület püspöke e napokban töltötte be főpapi működésének első tiz és a pesti ev. egyházközségben való lelkészkedésnek 20-ik évét. Ez alkalommal hívei és tisztelői fényes ünneplésben részesítették. Érdemeit az „Evang. Családi Lap“ 33-ik, a „Jöjjetek el énhozzám" 6. lap 33-ik és a „Magyar Protestánsok Lapja" 31. száma méltatja, A püspök jubiláris ajándékul az Üj Testamentum fordítását ajánlotta fel a kerületi missziói tevékenység megkönnyítésére. D. Dr. Pröhle Károly a soproni theol. fakultás prodékánja meghívás folytán két előadást tartott a Helmstedtben űlézesett teológusok konferenciáján. (Október 1—10-íg.) Kapi Béla a dunántúli ev. egyházkerület püspöke, mint szombat- helyi lelkész elfogadva a győri gyülekezet meghívását október 7-én foglalta el győri lelkészi állását, melybe 14-én iktatták be lélekemelő ünnepség keretében. Br. Prónay Dezső a magyarhoni ev. egyetemes egyház volt felügyelője e napokban ülte meg 80-ík születésnapját, mely alkalommal az ev. egyház és Pest vármegye tisztelgett nála. Az O. E, T., melynek az ünnepelt tiszteletbeli tagja, meleghangú átiratban fejezte ki jókívánságait.