Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 9. szám - Kiss Sándor: A numerus claususról
341 magyar földmunkások szaporodásában nyilvánvalóan mutatkozik. Különös, hogy Kornfeld Móric sem akar a külföldre zsidókat exportálni, hanem csak magyar parasztot. De mégis legalább nem magyar diplomás embereket. Ebben tehát eltér a véleménye Kunfi Zsigmondtól, aki szintén a magyar diplomás embereket biztatta kivándorlásra. Megjegyzem, ha már minden áron gyéríteni kell az aggasztóan elszaporodott magyarságot, vannak magyarok, akik inkább vannak Kornfeld Móric álláspontján, mint Kunfi Zsigmondén, tisztán üzleti okokból: mert egy paraszt exportálása sokkal kevesebbe kerül az országnak, mint egy diplomás emberé. Én kijelentem, hogy egyik álláspontot sem fogadom el. Még csak arra az érvre kell kitérnem, hogy a Főszerkesztő úr szerint a numerus clausus fenntartása még jobban növeli a szellemi proletárok számát, mert az érettségit tett, de a főiskolákra nem engedett ifjak sokkal veszedelmesebb elemei a társadalomnak, mint a diplomások. Itt is téved. Az érettségizett ifjak, ha már nem szerezhettek diplomát, a világon a legtermészetesebb dolognak tekintik, hogy kereskedőkké, iparosokká, gazdákká, magántisztviselőkké stb. váljanak. Csak nem gondolja talán valaki, hogy egy főiskolai tanulmányokból kizárt ifjú, most már csupa dacból, mivelhogy főiskolára nem mehetett, mind beáll szellemi proletárnak és azontúl nem csinál semmit. Ellenkezőleg, mivel nincsen diploma a kezében, nem várhat az érvényesülés semmi más módjára, tehát munkát keres iparban, kereskedelemben, földművelésben stb. s rendes körülmények között, mint müveit ifjú talál is. Személyesen magam is ismerek egész sereg kereskedőt, iparost, gazdát, akik érettségivel választottak produktiv életpályát. És szellemileg, vagyonilag szine-lángja annak a foglalkozásnak, amit űznek. Tapasztalás szerint az érettségizett if jakból sokkal kevésbbé lesz szellemi proletár, mint az oklevelesekből, mert a diplomás ember nem tudja magát elhatározni, hogy produktiv életpályát válasszon, ő a diplomájától várja az érvényesülést. Semmi más foglalkozáshoz nem fülik a foga, csak amire a diplomája képesíti. Ha a társadalom nem tudja őt érvényesüléshez juttatni, mint ügyvédet, orvost, tanárt, mérnököt, színészt stb., kész felforgatni a társadalmat, mely őt elzárja az érvényesüléstől. Még, ha szükségből elhelyezkedik is ideiglenesen valamilyen ponton, a diplomájára alapított követelés örökké elégedetlenné teszi. Az életpályájától elesett diplomás ember kevés kivétellel kész forradalmár. Nem hiszem, hogy a fenti fejtegetésben valami sok újat mondtam volna a numerus clausus mellett, miként a Főszerkesztő Úr sem mondott újat a numerus clausus ellen, kivéve a diplomás emberek exportjára vonatkozó javaslatát. Ennyit is kár volt elmondanunk, mert nincsen olyan müveit magyar ember, aki a numerus clausus fogalmát ne ismerné pro és kontra. A kérdésben való állásfoglalás nem is a hozzáértésen múlik, hanem a lelkek magyarságán. Akinek a magyarsága képes egy kalap alá foglalni Arany Jánost, Kiss Józsefet, Ignótust, Jókai Mórt, Molnár Ferencet, Bródi Sándort és Gárdonyi Gézát, Khóner Adolfot, Széchenyi Istvánt és Fábián Bélát, mert, hogy ezek mind magyarul beszélnek és magukat magyarnak vallják, annak úgyis hiába beszélünk a numerus clausus fenntartása mellett, mert a magyar embereknek ez
