Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 9. szám - Nagy Miklós: Egyházi törvényeink első törvénycikkéhez
336 már évtizedek óta együtt működnek az iskolával s e szövetségeknek még a Közoktatási Tanácsban is megvan a képviseletök. Szülők és pedagógusok csak együttes tanácskozással, belátással és óhajtással javíthatják azt, ami ósdi, elavult. Ilyen javításokra pedig szüksége van az iskoláknak a gyermek s végeredményben a jövő érdekében. Dr. Kemény Gábor. Egyházi törvényeink első törvénycikkéhez. Mindnyájan olvashattuk országos zsinatunk tanácskozásainak jegyzőkönyvét. Tanulhattunk belőle nagyon sokat. De talán a legtanulságosabb s sajnos, a legszomoritóbb, tapasztalatot úgy lehetne szavakba foglalni, hogy egyházi életünk legtöbb vonatkozásában nem valami rózsásak az állapotok. A lelkészválasztások körül utóbbi időben olyan sokszor előforduló anomáliák, az egyházi fegyelmezés és bíráskodás kérdése, a nyugdíj- és árvaügyi intézkedések elavult volta, a belmisszió vitális fontosságú ügyének rendezése, az egyházi adózás megfelelő alapokra helyezése, olyan problémáivá nőttek református egyházunknak, amelyeknek megoldásától függ egyházi életünk jövendő felvirágzása vagy elhanyatlása. A zsinati jegyzőkönyv bizonyítja, hogy az égő sebeket látják a zsinati atyák is, de szemünk elé tárja azokat a nehézségeket is, amelyek miatt olyan nehéz a megfelelő orvosságot megtalálni. A veszedelmek és bajok felismerésére mutat a benyújtott javaslatok egész tömege, a javaslatok gyógyító erejében vetett hitünk azonban meginog a sok ellenérv és módositó javaslat hallatára. Végeredményben nem is lehet csodálkozni, ha a jövendőért érzett súlyos felelősséggel a vállaikon, a zsinati atyák munkásságán némi rezerváltság mutatkozik. Mert hiszen hátha egészen más eredménye lesz majd egy elfogadott javaslatnak, mint amit várnak tőle. Igaz, hogy esetleg akkor is választhatjuk a legrosszabbat, ha a régi berendezésnél maradunk, Engedtessék meg nekem, hogy ehhez a súlyos kérdéshez hozzászólhassak. Egyházam szeretete és a jövendőjével szemben táplált aggodalmam felment attól, hogy a nálam bölcsebbek és tapasztaltabbak dolgaiba való beavatkozás miatt mentegetőzzem. Amikor látom, hogy milyen sok nehézséggel kell küzdeni egyházi életünkben lelkészeknek, hatóságoknak, bíróságnak, iskoláknak, személyeknek, testületeknek és intézményeknek egyaránt, nem tudom magamban elfojtani azt a meggyőződést, hogy mindezek a bajok egy gyökérből fakadnak, egy alapbetegségnek különböző megnyilatkozási formái. S ezt az alapbetegséget nem is kereshetjük másutt, mint egész egyházi életünk alapjában, az I. t.-c.-ben, amely egyházalkotmányunkra vonatkozik. Hiszen a többi törvénycikk ezen a fundamentumon épül fel s ha szinte mindegyiken mutatkoznak a repedések, feltétlenül meg kell vizsgálni az alapot, hogy vájjon nem ott van-e a baj közös oka. Vizsgáljuk csak meg nyílt őszinteséggel az I. t.-c. 2, §-át, amely