Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 9. szám - Mohr Győző: A fascismus az olasz iskolában
327 Dario Lupi, az olasz közoktatásügy másodállamtitkára, a nagy reformátor G. Gentile, az akkori közoktatásügyi miniszter, belső munkatársa Bordrero államtitkárral együtt „La Riforma Gentile e la Nuova Annina della Scula“ cimü gyűjteményes művében így jellemzi az iskolát: „Az iskolának a szelleme a legfőbb és a leghatalmasabb eszköz, amely által az állam magát megvalósítja ... ez az iskola politikai tartalma a szó legnemesebb értelmében.“ De ennek a szellemnek megteremtésére és megőrzésére nem mindenki alkalmas, azért a fascio reformja a selectióra nagy sűlyt helyez : „csak a rátermettek képesek a tudás átvitelének rendkívül finom műveletét gyakorolni, amely művelet sajátlagosan épitö és kétség nélkül megköveteli ügy a nemzeti, mint az általános szellemi halhatatlan követelmények tökéletes ismeretét.“ Tehát tanítás és kiválasztás az iskola feladata, ebből indul ki az a fascista reformja a közoktatásnak, amelyről a „Duce“ mondja : „la piu fascista tra tutte la riforme attuato dal Gouverne della Rinasrita.“ Az alsófokú oktatás. A fascismus a népoktatás terén új irányt jelöl. Már az a tartalom, amellyel a „reformálni" szót telitik és az a szent komolyság, amellyel ezt a kérdést tárgyalják, figyelemreméltó. Meghatározásuk szerint a reformálás a nevelési működés egy magasabb formája, amely a nemzetet a jövője felé vezeti. Szükséges tehát, hogy a nemzetnevelő szervek öntudatosak, erősek és serények legyenek. Az ilyen „educazione a distanza" vagyis egy távolabbi jövő számára történő nevelés, sokkal kényesebb és nehezebb, mint az, amely naponként megy végbe mester és növendék között. A reformokat magában a központban kezdték meg. Es nem ok nélkül. Volt idő, amikor a Minervát, — a közoktatásügyi minisztérium Rómában a Piazza della Minerván van, onnan átvitel utján a név — gúnnyal emlegették. Az én római tanulmányutam idején 1904—1905-ben az volt a középiskolai tanárok helyzete, hogy két-három hónappal, sőt néha többel is késett a fizetésük. Ugyanígy állottak a tanítók is. Nem csoda hát, ha „Minerva ehe non paga“ lett az olasz közoktatásügyi minisztérium gúnyneve. Minerva, aki nem fizet! Érthető, hogy maga a Duce sürgette mint minden fascista reform között a legfascistábbat: a közoktatásügy reformját. Először is az elemi oktatás hét központi ügyosztályát négyre csökkentették, igen helyesen érvelve azzal, hogy sok ügydarabot két, sőt három ügyosztályban is kellett elintézni és végül is bizonyára sokszor elintézetlen maradt a nem egyszer súlyos és sürgős ügy. A reform utáni négy ügyosztály logikus elgondoláson alapszik; 1. az iskola személyzeti része, 2. az iskola anyagi része, 3. az iskola szellemi része, 4. az iskola pénzügyi része. És ezzel az egyszerű reformmal elérték rövid idő alatt, hogy forduló postával válaszolhatnak adott esetekben. És Minerva fizet végre valahára.
