Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 8. szám - Egyházi és iskolai hírek

320 reálgimnáziumi igazgatónak és S. Szabó József debreceni ref. gimn. igazgatónak a tankerületi kir. főigazgatói címet adományozta. — A két nagyérdemű és közszeretetnek örvendő tanférfiút, kik sikerekben gazdag tanügyi pályára tekinthetnek vissza, kitűntetésök alkalmával mi is lelkes tisztelettel köszöntjük! Új egyetemi magántanár. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Zsedényi Béla dr. miskolci evangélikus jogakadémiai ny. rk. tanárnak a pécsi m. kir. Erzsébet tudományegyetem jog- és államtudományi karán a „politikából" egyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette és ebben a minőségében megerősítette. Gróf Klebelsberg Kuno magyar vallás- és közoktatásügyi mi­niszter a közelmúltban rövid egymásután két református ünnepségen jelent meg. Elsőben a budapesti ref. theol. akadémia megnyitó ünne­pélyén (szept, 22.), hol dr. Sebestyén igazgató Neonacionalizmus és Kálvinizmus című felolvasását nagy érdeklődéssel hallgatta végig; má­sodízben pedig megjelent Pápán Antal Géza püspök egyházi és tanári pályájának negyvenéves jubileumi ünnepségén (szept. 26.), hol a jubi­lánst mint a béke és munka emberét ünnepelte. Mindkét nagysúlyú látogatás mintegy figyelem és elismerés azon hatalmas kultúrmunka iránt, melyet a magyar protestantizmus századok óta teljesít. Egyben arra is alkalmas ez a látogatás, hogy elhallgattassa a protestantizmus ellen örökké acsarkodókat. Hiszen felköszöntőjében azt mondta a mi­niszter : Hogyha a hazát igazán szeretjük, nem tudunk egymással gyűlöletben élni. Kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter dr. Kerecsényi Dezsőt, a pápai kollégium tanárát, a budapesti ág. h. ev. főgimnáziumhoz rendes tanárrá nevezte ki. — Ruttkay M. Gyula buda­pesti ev. segédlelkész fővárosi vallástanárnak neveztetett ki. Miniszteri elismerés. A kultuszminiszter vitéz dr. Réz Henrik budapesti ev. főgimn. tanárnak a magyar cserkészügy terén kifejtett odaadó működéséért elismerését és köszönetét fejezte ki. Pongrácz József theológiai tanárt a pápai főiskola igazgatójává választotta a dunántúli ref. egyházkerületi közgyűlés. Az új igazgatót szívből üdvözöljük. Uj egyetemi tanár. A kormányzó a vallás- és közokt. miniszter előterjesztésére dr. Kállay Kálmán ref. lelkészt, debreceni ref. lelkész­képzőintézeti tanárt a debreceni m. kir. Tisza István tudományegyetem hittudományi karán az „ószövetségi írásmagyarázat és segédtudományai" tanszékére egyetemi nyilvános rendes tanárrá kinevezte. Kitüntetés. Fináczy Ernő, budapesti tudományegyetemi tanár, le­lépő rektornak Magyarország kormányzója a II. oszt. érdemkeresztet adományozta. A kiváló tudós és nemeslelkű egyéniség kitüntetését a protestáns tanárság is nagy örömmel és helyesléssel veszi tudomásul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom