Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 8. szám - Külföldi lapszemle
314 A cikkező csupán a miveit körökre nézve fennálló nehézségeket érinti és tárgyalja röviden a porosz iskola-reformmal kapcsolatosan, azok közül is csak a legfontosabbakat. Az új porosz tantervben a „concentratio“ gondolata az uralkodó t. i. szellemben, munkamódban és tervszerű munkamegosztásban minden szaknak szerves együttes oktatássá kell hangolódni. Az iskolák, tanférfiak gyűlésein régóta hangzik a jelszó: isteni félelem és hazaszeretet alapján munkaszerető, szilárd jellemű férfiakat, összhangzatos személyi ráhatással, a vallásos életnek minden emberi művelődéstől megkivánt ápolásával, evangéliumi keresztyéneket nevelni, hogy az állami és társadalmi élet számára oly egyének teremhessenek, akik szilárd hitalapon állva az evangéliumi hit és evangéliumi egyház ügyét mindenkor hathatósan megtudják oltalmazni. E célkitűzésekben közös vonás, hogy valamennyi föltételezi a keresztyénségnek a művelődéssel való összefonó- dottságát, illetve miveltségünknek a vallással való szoros, elválhatatlan egybetartozását. Ily felfogás mellett azután, helyesen jegyzi meg az értekező, a hittanitás felszabadul végre eddigi elszigetelt helyzetéből s a hittannak nem lesz mint mostanig, noha papíroson a tantervek és bízonyitványminták élén állott, csak „ékitményi jellege," mert az iskola egész tevékenysége védőleg támogatja majd, minden oldalról féltékenyen közrefogva. Nem lesz ezentúl a közösségből kiszakított, árván magára hagyott szak, hanem minden mesterkedés, erőltetés nélkül a többi tárggyal szoros benső viszonyba jut. Egy lesz a cél, mely felé a testület törekszik vállvetve egyértelműen és vele az iskola szelleme a rég kívánatos, határozott irányban igazodik. Hogy pedig az úgynevezett munka-tanitás, jobban mondva, dolgozó módszer (Arbeitsunterricht) általában kötelezővé lett, folytatja a szerző, az kétségtelenül új és hatásában egyelőre ki sem számitható nagy dolog. Csak attól fél, hogy az az újszerű oktatás az egészségtelen „én-kultusz" - nak lesz az eszköze. Szerinte a vallást, az emberiségnek e „summum bonum"-át, az új irányú tanításmóddal összefüggésbe hozni — majdnem blasphemia, istenkáromlás, sőt istentelenség (?) Szó esik azután bő részletezéssel a tanár és tanítvány munka- közösségéről, az idősebb és fiatalabb szellemi szövetségbe lépésének módjáról és szükségéről. A cél tulajdonkép ennek a közösségnek a létrehozatala, amelyben az új szellemnek hódolva tanár, tanuló, kölcsönös adás-vevés közt dolgozik és igyekszik magát az anyag szolgálatába állítani; igy érlelve meg lassacskán azt a belátást, amelyszerint az anyag csak annyiban válik műveltségi értékké és sorozódik be a szellemi javak közé, amennyiben hatalmunkba tudjuk azt keríteni. Felvetődik ezzel kapcsolatban a kérdés, vájjon felnőtttek és serdülő ifjak közt egyáltalán lehet-e szó pajtásságról vagy ez csak inkább puszta látszat, önámitás. 2. Vom Bau der deutschen Trilogien címen P. Rübesame tanügyi tanácsos értekezik. Szerinte e névvel különösen csak 3 darabot: Schiller Wallenstein, Grillparzer Goldenes Yliss és Hebbel Nibelungen című drámáit szokták jelölni, noha ezekre sem illik a nevezet oly értelemben, mint a görög drámaírók használták. Hozzá még, a német trilógiák
