Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 8. szám - Hazai és külföldi irodalom
303 Ez a csinosan kiállított s logikusan tárgyaló kis füzet annak a mindjobban előtérbe lépő felfogásnak bizonyítására vállalkozik, „hogy az integritás kiküzdésének feladata első sorban nem külső diplomáciai, sőt nem is hadügyi kérdés, hanem mindenek előtt belső kultúrpolitikai teendők tervszerű rendszeres sorozata." S ez az eszme következetesen domborodik ki a tartalmas művecske mind a négy fejezetéből. Az I. fejezet vezérgondolata: „Az integritás eszméje mindenek felett erkölcsi és szellemi megújulással járó belső organizációt követel tőlünk." Igen, mert be kell vallanunk, hogy „azért az előzetes állapotért, amely a szégyenletes békére kedvező atmoszférát megteremtette, első sorban mi, a történeti Magyarország alkotó tényezői, a századok folyamán letűnt örökhagyói és jelenlegi örökösei vagyunk a felelősek." A költő-hadvezér Zrínyitől Tisza Istvánig minden jövőbe látó nagy magyar ajkán elhangzott a gyászos mementó, nemzeti bűneinket nyomon követő katasztrófák idején: „Ennek igy kellett történnie!" A szégyenletes bukásból felemelő tényezők pedig: „a zajtalanúl dolgozó nevelő család, nevelő iskola és nevelő társadalom lesznek." Hogyan csatlakozhatik e nevelő munkához segítő társúl a politika? — erről szól a II. fejezet. Első és fő kötelessége a magyar politika irányítóinak, a béke- revizió szükségességének szakadatlan hangoztatásával meggyőzni az európai és amerikai közvéleményt, hogy a magyarsággal a legnagyobb igazságtalanság történt, amelyet javítani egyetemes európai érdek. Ez a közvéleményt hangoló — tehát szintén nevelő — előkészítő munka történhetik a követségek mellé beosztandó kultúr-megbizottak, a külföldi sajtó tájékoztatása, az irodalom és külföldi tanulóházak utján. De ezzel a kormánytevékenységgel párhuzamosan ki kell venni minden magyar egyháznak a maga részét a külföldi hittestvérek állandó informálásából. Nagyon megszívlelendő gondolata itt az érdemes szerzőnek, hogy a közös szent célért folytatott mozgalomban, a kölcsönös türelem alapján, a különböző egyházak vezető embereiből alakítandó közös bizottság dolgozza ki a munkarend részleteit. A III. fejezet „Művelődéspolitikai teendőink" szervezését, célkitűzéseinek és módszereinek megválasztását ajánlja. Ez volna szerinte a pozitív vagy cselekvő irredentizmus, amelyet a kormánypolitika céljaival összhangban, egy már meglévő országos egyesületnek kellene kézbe venni és minden más társadalmi szervezet szövetségbe tömörítésével, a magyar társadalom egész anyagi és erkölcsi erejével irányítani. Akármilyen tökéletes politikai és társadalmi megszervezettség mellett is, az integritás gondolatának leghatalmasabb megvalósítója, szerzőnk megállapítása szerint, a köznevelés lesz. Ezt fejtegeti és taglalja a IV. fejezet „A közoktatás teendői" cim alatt. Amit itt az értéktudatositás s ennek eszközei, az önismeret és felelősségérzet, a lelki élet ethikai védelme, az értelmi, érzelmi s erkölcsi nevelés, főleg pedig az akarat-nevelés elmélyítése tekintetében ajánl, azt minden pedagogous és szülő haszonnal értékesítheti. Főleg azonban a taníttató társadalomnak kell tudomásul venni, hogy micsoda nagy akadálya a hazájáért, nemzetéért tettre kész egész embereket nevelő
