Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 7. szám - Egyházi és iskolai hírek
277 ványai feljegyzéseiben maradt fenn. Érdemes volna ezeknek legalább egy részét kiadni, hogy történettanitási módszere teljesen feledésbe ne Sz. Ö. menjen ! Horváth Ferenc (1868—1928). Minden személyi nagyság, a viszonylagos is, ott kezdődik, ahol a körvonalakat kellőképpen meg nem láttató közelség kezd eltűnni. Míg Horváth Ferenc élt, nem láthattuk igazi értékét. De mihelyt a helye annyi egyesületben s intézményben üresen maradt; mihelyt iskola, egyház, város, társadalom rádöbbent a kiáltó veszteségre, mely halálával előmeredt; mihelyt az emberi gyarló szemnek szükséges távlatba került: értéke és nagysága egyszerre fájó méretekben kezdett kibontakozni. Egész élete s működése Széchenyi két nagy gondolatának tökéletes kristállyá válásaképpen jelentkezett. Egyfelől a kiművelt emberfő legszebb példája volt, másfelöl a köznek szolgálata égette el egész életét. Alkut nem ismerő parancs volt ez számára, a mint maga kifejezte : „A művelt elmének a közjóra kell világítani" s e felfogásában annak a vallásáig ment, hogy „a közjót csonkítja, lopja meg az, aki minden erejével, úgy a mint képes volna, elő nem mozdítja azt.“ Tevékenységének legnagyobb s legmaradandóbb eredményeket feltűntető mezeje a karcagi gimnázium volt. Mint annak 32 éven át igazgatója s 35 éven át tanára, kifejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. A mások által a múlt század kilencvenes éveinek elején nagy buzgalommal hat osztályúvá fejlesztett intézet az ő igazgatósága alatt lombosodott ki nyolc osztályúvá, ő végezvén a súlyos munkák legnagyobb részét az iskolával szemben megnyilvánult ellenszenv, szűk- kebiűség, önző és hatalmi érdekek játékai, kérések megszégyenülései, tanárváltozások miatt előálló bizonytalanságok, majd a világháború bajai, végül a háború után következett anyagi, szellemi és erkölcsi leromlás bénító nehézségei között. E mellett az igazgatók mindennapi, rendtartásszerű kötelességeit — a felügyelői és főigazgatói látogatások jegyzőkönyveinek a tanúsága szerint — elismerésre méltó lelkiismeretességgel végezte. Lehet, hogy kartársait ellenőrző tisztében volt néha bizonyos enyheség, a mi a külvilág szemében talán ártott is az intézetnek, de ha igy lett volna is, ennek ellenértékéül állandóvá tudta tenni a protestáns tanári karok testületi szellemének egyik legnemesebb hagyományát, a ritka egyetértést a tanári karban s ennek az iskolára nélkülözhetetlen belső békességét. Mint tanár, kitűnő oktató és nevelő volt; tanári hivatását a legnemesebbnek értékelte minden más között, azt nem tehernek és átoknak, hanem a kegyelem istene által nyújtott tisztességnek, kitüntetésnek vette. De az intézet nem merítette ki tevékenysége egész körét. Valójában egész Karcag vezetője s nevelője volt. Hiszen halálakor egész sereg egyesület és intézmény vesztette el benne olyan elnökét, aki nemcsak névleg állott azoknak élén, hanem mindenik haladásának, fejlődésének, virágzásának tempóját, irányát, egész jellemét az ő egyénisége, elvei, szempontjai határozták meg. Azoknak hosszabb-rövidebb életében az ő vezetése alatt nemcsak felfordulás nem történt soha, ha
