Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 7. szám - Hazai és külföldi irodalom

2 fi 6

cikktől nyeri, melyben saját kritikusi szkepszisének ad kifejezést. Dialogikus alakban tárja fel minden kritika gyöngéjét, vele született hibáit, hasznát és előnyeit is. A kritikának ezek szerint be kell hatolni a műalkotás lényegébe; szerepe a megmagyarázás; igazságra törekedjék. Egészben véve mégis a paradoxonoknak és a kételkedésnek a művészete. Egy kissé úgy látszik, mintha a régi udvari bohócok divatjamúlt sipkáját csapná szerzőnk a fejére, kik ezen a réven nyertek kiváltságot nagy igazságok kípattantására. Máskor meg csakugyan mintha maga sem hinne mesterségének komolyságában. Ám ez csak forma, külsőség, hogy olvasója kedvét ne veszítse a rövid elmélkedések átforgatásától; mert bensőleg nagyon is komolyan veszi hivatását. Bár nem mindenik cikk érdemli meg, hogy a gyűjtemény egészének a része gyanánt pályázzék a maradandóság érdemére. De a tartalom és hangnak nemessége ezeknek is előkelő tulajdonságuk.

Legterjedelmesebb s tartalmilag is a leggazdagabb a „Hamlet tragikum“-ról szóló kis tanulmány. Bevezetésül alapvető okokat rak le. Ezek között helyesen állapitja meg, hogy a tragikum küzdő tere a lélek benseje, alapja a lélek kettőssége. A tragikumban az ember egyénisége lép küzdelembe ama jellegével, hogy egyúttal társas lény is. Ez utóbbi tétel régi feltevés átfogalmazása az individualitás fogalomkörébe. A belső ellentétek azonban más fronton is összeütköznek; így a tragikus hősben küzd a régi ember is az újjal. Emez ellentétek küzdelmét keresi Kárpáti Hamletben is. Nála a vérbosszú kötelessége a régi embert, húzódozása az újat képviseli; tépelődései, önelemzése az individuális embert, attya meggyilkolása s anyja fertőző volta fölött érzett háborgása a szociálisát. Az új ember győz benne a régi fölött s azért nem képes a vérbosszúra; az individuális a szociális felett, azért szorítja vissza fiúi szeretete az anya ballépése feletti felháborodást. Hamletet választva elemzésül, nem csodáljuk, hogy a kételkedő kritikus szerepében látja magát, mert hiszen Hamlet kielégítő értelmezése a legsúlyosabb feladat, amelynek teljesítéséhez mindenkinek először saját magából kell szempontokat és anyagot belevegyiteni. Elmondhatjuk, hogy Kárpáti kritikai egyénisége eléggé színes, gazdag és emelkedett ahhoz, hogy legyen miből merítenie és a magából nyújtott elem másokat is eléggé érdekeljen. Azért egész kötete kedves és bájos olvasmány; olyan, mint egy marék virág, melyben a legkitenyésztettebb fajok mellett egy-egy szál ibolya és rozmaring is akad. Mitrovics Gyula.

Kazinczy Ferenc levelezése. XXII. kötet. A Magy. Tudom. Akadémia irodalomtörténeti bizottsága megbízásából közzétette Harsányi István. 1764. XII. 3. —1831. VIII. 15.

Kazinczy Ferenc levelezésének XXII. kötetét kapja az olvasó ebben a több mint 550 oldalas vaskos könyvben. A kegyelet szép szavát követi Harsányi István, amikor „Bevezetésbe első sorait Váczy János emlékezetének szenteli, aki égy élet munkáját áldozta arra, hogy a Kazinczykor tanulmányozásában elmerülve, irodalomtörténetünk első vezéri képességű egyéniségének megismeréséhez levelezése egybegyűjtésével és tudományos módszerű kiadásával közelebb vigyen ben-