Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 7. szám - Hazai és külföldi irodalom

264 ítélete szerint bukott tanuló marad el akár csak egy összefoglalásról is, bizonyítványa kiadandó. Ha kellőleg igazolja elmaradását, akkor évvégi bizonyítványába bejegyzendő: az évvégi összefoglalásokon • • • miatt nem jelent meg. (De javíthat tehát 1—2 tárgyból.) Ha pedig elfogadható ok nélkül nem jelent meg, akkor ez jegyzendő be: „az évvégi összefoglalásokról igazolás nélkül elmaradt." Az ilyen tanuló akár egy, akár két tárgyból bukott meg, javító vizsgálati engedélyt nem kaphat (103. §.). A mi Rendtartásunk 228. §-a szerint az alapos ok nélkül csak egy tárgyból is elmaradt tanuló bizonyítványt nem kaphat s az osztályt ismételni tartozik. Itt tehát eltérés van a két Rendtartás között, mert az állami szerint ki kell adni a bizonyítványt. Ha nem bukásra álló tanuló marad el csak egy összefoglalásról is s elmaradását kellően igazolja, az állami Rendtartás minden további nélkül kiadatja a bizonyítványt; ha pedig igazolására elegendő okot nem tud felhozni, akkor az I. félévi értesítő rovatába bejegyzendő: „igazolás nélkül maradt el, a jövő iskolai év elején magánvizsgálatra utasittatik." A mi Rendtartásunk nem ismeri ezt az esetet: a nem bukott tanuló igazolatlan elmaradását. Csak annyit mond : az igazoltan el­maradó gyenge előmenetelű tanuló pótlóvizsgára utasittatik, (mely díjtalan). Az állami Rendtartás sokkal határozottabb, szigorúbb, Miután bukásra álló tanulók maradnak el legtöbbnyire az összefoglalásokról, a mi Rendtartásunk e §-a az állami szerint volna átdolgozandó (103. §.) Lehet, hogy a 229. §. szolgálhat idevonatkozólag irányadóúl: „Aki az évzáró vizsgálat folyamán, miután már több tárgyból gyengén felelt, távozik a vizsgálat helyéről, ismétlőnek tekintendő.“ De mit csinálunk az olyannal, aki a 228. §. alapján orvosi bizonyítvánnyal igazolja, hogy a vizsgálatot betegség vagy más elfogadható ok miatt kénytelen meg­szakítani ? Pótló vizsgára utasítjuk ? A reform. Rt. 230. §-ánál az állami 104. §-a bővebb, mert meg­mondja, hogy a tanuló, aki az utolsó hónapban elégséges ok nélkii marad ki, pótló vizsgálatot nem tehet s ismétlőnek tekintendő. Ilyen és még sok bizonytalan, elasztikus kifejezés és §. teszi homályossá az új Rendtartás egyes helyeit, mely nem számolt példáéi a megszállt területekről átjövő s vizsgázni óhajtó növendékek esetével sem. „A tudomány sántán követi csak a meglevő ifjú tapasztalást." De ez sok tanári testületnek fog még fejtörést okozni. Gulyás József. Hazai és külföldi irodalom Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások. Budapest. Atheneum. 342. lap. Ez a könyv az „Élet és Tudomány" 18-ik kötete gyanánt jelent

Next

/
Oldalképek
Tartalom