Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 7. szám - Szeremley Béla: A III. egyetemes tanügyi kongresszus
252 mentek keresztül a gyűléseken s végül bejelentődtek kivonatosan a záró összes gyűlésen is. Elolvashatok a kongresszűsnak májusban kiadott 3. számú Értesítőjében. Nem lesz talán érdektelen némelyiket kiragadni és külön is fel- emliteni. Nem tudok felmelegedni a 8 osztályos elemi iskola és a nyomában járó főiskolai tanítóképzés iránt. Tisztelet, becsület a „kultur- fölény“-nek, de az országosan kötelező 8 osztályos népiskola olyan tehertöbbletet hoz az államra, amit nehezen bír meg. Hát még a felekezetek vagy más szegényebb iskolafenntartók! . . . Nagyigényűvé teszi a köznépet. Pedig a nagyobb igény nem boldogító. A (négy) felsőbb népiskolai osztálynak és a polgári iskolának előbb-utóbb egészségtelen versenyre kell egymással kelni. Nem sok öröm lesz benne, ha egyik felfalja a másikat. A felfokozott tanítóképzés terve egyik változatban alsó tagozatúi meghagyja ugyan a mostani képezdéket, de különbözeti vizsgával középiskolai érettségi után is bocsát oda hallgatókat, a másik tervezet egyenesen kiköti feltételül, a középiskolai érettségi vizsgát. Hát ezen a ponton érint a kérdés bennünket középiskolásokat. Anélkül, hogy a tanítói pálya színvonalát lekicsinyelnők, tudjuk, hogy a középiskola IV. osztályából szerényebb képességű fiúk mentek át a képez- débe, akikből igen derék, értékes falusi tanítók lettek, és szakpályára eltávozván könnyítettek a középiskola létszámán s terhén. Ha mostantól kezdve végig ott lesznek kénytelenek maradni, ép úgy érinthetik jelenlétükkel a középiskola színvonalát, mint akik gyakorlati tisztviselő pálya elérése végett ülik végig. De ha azután egyszer főiskolára jutottak, lesz-e kedvük elmenni falura, tanyára ? Általános lett különben mostanában az a beteges törekvés, hogy minden pályát hosz- szabbra igyekeznek nyújtani. Alig hiszem, hogy egyéb okuk lenne rá, mint hiú versengés: ha pl. a jogi pálya oly fontos — mondják, — hogy 6 év kell elvégzésére, miért legyen alábbvaló a papi vagy a tanári és így tovább ki-ki értékeli felfelé a magáét és aközben önkéntelenül teszi nehezebbé a következő nemzedék pályáját, tolja messzebb számára a családalapítás lehetőségét, gyengíti a magyar középosztályt. Az ilyen irányú értekezletek megérdemelnék, hogy mind a kormány, mind a társadalom beleszóljon. A középiskolai szakosztály gyűlése igen magas színvonalú volt. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület elnöke Madai Gyula megint kitett magáért: remek előadást tartott a nemzeti kultúra egységéről, amely egységbe kell hogy foglalja a klasszikus vagy m )dern term, tudományi irányú középiskolákat, háttérbe kell hogy szorítsa külföldbálványozó terméketlen szerénykedésünket. A szakosztály ülése számára kijelölt tanterem megtelt érdeklődő tagokkal, de le nem tagadható tény, hogy a középiskolai tanárság részvétele nagyon eltörpült a tanítóság tömör felvonulása mellett. A zenei szakosztály — amit e sorok írója évekkel ezelőtt a debreceni tanári körben fejtegetett — kívánja a középiskolában a rendszeres énektanítást és a karének kötelező rendszeresítését, karének- gyűjtemények kiadatását, zenekarok létesítését. — Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy mi református iskolák már régen eljutottunk oda, ahova az államiak még csak szeretnének.
