Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 7. szám - Horváth Károly: A természetrajz nevelő értéke
248 A természetrajz nevelő értéke. Az iskola célja a tanítás, de sohasem mellőzhetjük a nevelői célzatot sem, mivel nekünk a tanulókat — amennyire csak tőlünk telik, elő kell készítenünk az élet nagy feladataira. A természetrajzban talán legfontosabb az érzékek és az értelem képzése. Kezdjük azzal, hogy beigazoljuk a tanulónak, mily keveset lát világosan és alig tud valamit helyesen megfigyelni: ami nem csoda, hiszen a megfigyelés nagyon nehéz tudomány, a természetrajzban azonban száz és száz alkalom nyílik a helyes megfigyelésre. Ha felszólítjuk a gyermekeket, ők maguk saját tapasztalataikból egész sereg hibás, helytelen megfigyelést sorolnak fel. Maguk beszélik, hogy az egyik pl. kést vett, de csak későn vette észre, hogy a penge rossz, tompa, stb. Ebben a tekintetben kiváló útmutató Förster: „Iugendlehre" című munkája (Berlin, Reimer). Ez legyen az oktatás főcélja, az érzékek helyes használata, főkép a látás, tapintás. Nitzsche (Jenseits von Gut und Bőse, 192. pont) szintén panaszkodik, hogy az érzékek finomodása, fejlődése milyen lassú. Érthető is ez, hisz a fán nem nézhetjük meg egyszerre pontosan a levelet, ágakat, törzset, színt, alakot, gyökeret, magasságot, vastagságot, hanem bizony lassan és egymásután! Korán emeljük ki már a kísérletek fontosságát és pedig gyakorlati utón, nem pedig elméletileg. Látják ezután, hogy sok kérdésre nem lehet azonnal felelni, hanem kísérletezni kell előbb a növénytanban, állattanban egyaránt. Hogy a kutyának jó szaglóképessége van-e, vagy nincs, arra csak kísérlettel felelhetünk, mert a kutyát magát nem kérdezhetjük meg. Megbízzuk ezért a tanulókat, hogy figyeljék meg a kutyával való ily irányú próbáikat. Csak arra figyelmeztessük őket, hogy a kutyát kínozni nem szabad. Már a rákövetkező órán alig győzzük hallgatni a sok kísérletet. Természetes, hogy a legtöbb kísérlet majdnem helytelen, mivel a legtöbben úgy csinálják, hogy a kutya látja az eléje tett húst, vagy csontot. Egyik-másik okos fiú sötétben végezte a próbákat, a másik meg kilyukasztott tetejű dobozba tette a húst. Látják, hogy a megfigyelések eredménye nem ugyanaz, vagyis egyszeri kísérlet a legtöbbször nem elégséges. Vigyáznunk kell, mert az állattani megfigyeléseknél majdnem mindnyájan beleesnek a közös hibába, t. i. naiv anthropocent- ríkus állásponton vannak, ezért a saját, tehát emberi gondolatokat és érzelmeket magyaráznak be és azokat keresnek az állatokban. Amikor a tanulók érzékeit neveljük, ugyanakkor — gyakorlatilag — iparkodjunk értelmi erejüket is fejleszteni. Összehasonlítunk tehát, úgy megyünk át az általános törvényekre, amelyeket tényekkel lehet ellenőrizni. Mutassuk meg nekik, hogy sokszor csak a dolgok határát és működését tudjuk megfigyelni. A hóban pl. lábnyomokat látunk. Az állatot magát nem látjuk, de lábnyomaiból felismerjük a nyulat. Kora nyári reggel a kertben járkálsz. Gyönyörű a hajnal, derűs az ég, a virágok harmatosak, illatosak. Hirtelen letekintünk a porondos
