Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 6. szám - Papp László: Az Országos Református Tanáregyesület közgyűléséről
209 tanári rend fényes elméjű, ékes szavú patrónusát. Az ő elhunytéval ért pótolhatatlan veszteségünk a zsinat I. ülésszakán lett még inkább nyilvánvalóbbá és tudatossá. Elhunyt kartársaink emlékezetét kegyelettel őrizzük. Jelentésemet azzal a hő óhajtással zárom, hogy a reánk következő új esztendő érlelje meg a gyümölcsöt, melynek magvait az elődök vetették, növelje a tanári állás becsét, a magyar református tanárság és egyesületünk tekintélyét és erkölcsi súlyát, sújtott nemzetünket pedig hozza közelebb az igéretföldjéhez : Nagymagyarországhoz. Dr. Papp Ferenc. Az Országos Református Tanáregyesület közgyűléséről. Református Tanáregyesületünk 22-ik rendes gyűlését május hó 29-én s 30-án tartotta meg Budapesten. A fővárosba befutó vonatok csak úgy öntötték magukból az Egyesület tagjait s mire mindnyájan összegyülekeztek, több mint 200 főre emelkedett a számuk. Az elnökség 29-én délután érkezett meg. Fogadtatásuk a pályaudvaron a szokott lelkes hangulatban folyt le. Röviddel azután megkezdődött a munka. Délután V26 órakor a Lónyai-utcai ref. gimnázium termeiben voltak a különböző szakosztályok, (nyelv- és történettudományi, vallástanárí, természettudományi, tanítóképzői, polgári iskolai szakosztály stb.) értekezletei. Ezeken vitatták meg az egyes csoportok azokat a kérdéseket, amelyeket érdemleges tárgyalás és döntés céljából a közgyűlés elé óhajtottak terjeszteni. A nyelv- és történettudományi szakosztály tárgyai közül különösebben kiemelésre méltó Révész Lajos debreceni tanár tanulmánya, a görög nyelv sikeresebb tanítására vonatkozólag. Két részre oszlott dolgozata első felében azt bizonyitja, hogy a görög nyelv tanítása más tárgyakhoz viszonyítva eléggé sikeres. Harminc évi tapasztalata mutatja, hogy a görögből mindig tudtak a tanulók annyit, mint más tárgyakból. Körülbelül 90 áttanulmányozott értesítő adatai szerint: a görögből alig bukott néhány tanuló, a többi tárgyakból, pl. a modern nyelvekből ellenben sokan kaptak elégtelen jegyet. Tehát relatíve meg van elégedve a tanítás eredményével, de tekintve, hogy a görög tanítása csak csekély számú iskolára szorítkozik, általánosan, magasabb kulturális szempontból, külföldi viszonylatban vannak javaslatai a sikeresebb tanításra vonatkozólag. Fontosabbak: 1. A görög tanár kisérje figyelemmel a manapság oly sűrűn elhangzó görögellenes érveket és szóval, vagy írásban szorítsa azokat kellő értékükre, mint ahogy erre Fináczy Ernő példát mutatott. 2. Az órák számát emelni kell.