Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Külföldi lapszemle
183 beiratás és egyéb ilyen nem kellemes alkalmakra. Bukáskor ne azon kezdjük, hogy az iskolát szidjuk, főleg ne a gyermek előtt tegyük megjegyzéseinket ; nem is a gyermekben van sokszor a hiba, hanem egészségi állapotában. — Ezen a bajon kell segíteni, akkor nem lesz annyi bukás. Moziba ne vigyünk tíz éven aluli gyermeket! — A kötelező filmekre vezessük legfeljebb, mondja a könyv magyar Írója. Erre csak azt jegyzem meg, hogy egy intelligens harmadik elemista ismerősöm látta a kötelező filmek során a magyar alföldet. S bár ez a kötelező filmoktatás remeke volt, mégsem tudott róla úgyszólván semmit elmondani. Nem túlzás ez és nem ostoba gyermekről van szó. Azt hiszem, még az ilyen előadásokba is korai 10 éven aluli gyermekek cipe- lése. Ebben a korban adjunk neki babákat, melyek számára maga fog meséket költeni és mondani, ami szellemi fejlődése szempontjából igazán előnyére válik. Még megemlítem, hogy a gyengébb tehetség a gyenge- elméjüek iskolájába járjon, melyet ne nézzünk le mint hülyék intézetét, mert itt megfelelő ütemben, de igazán hasznosan tanulnak, s az itt tanult gyengébb tehetségekből lesz valami, mig aki rendes iskolába jár, nem tud lépést tartani a többiekkel s nem fog semmire menni. Mindenek felett fontos az egészség: erős táplálék, tehát helyes étkezés, egészséges öltözködés, jó és hosszú alvás (ennél megint tapasztalatokra is hivatkozhatunk, mikor elemista gyermekek éjfélig fenn voltak, pedig 10—12 órai alvás a kisgyermeknek mindennél fontosabb), sok mozgás, izomzat fejlesztése. Ha vérszegény, vagy tuberkulózisra gyanús, azonnal orvoshoz! Általában ne féljünk az orvostól, mint azt a nép teszi, mert ha nincs még baj, az orvos nem csinál bajt, de ha van, nélküle nehezen fogjuk gyermekünket egészségessé tenni. Járvány-, betegségtől való félelem miatt ne tartsuk otthon a gyermeket, mert a legnagyobb óvatosság mellett sem kerülhető ez el, inkább tegyük edzetté, akkor semmiféle betegség nem lehet végzetes rá nézve. Végül a nagy szünidőre menjen a városi gyermek a természetbe, vidékre, hol felüdül- » hét a további munkára. Mint e részletes ismertetésből kivehető, igen sok jó és helyes tanács van a könyvben, csak kevés a readszeresség, ami nem kis mértékben teszi kaotikussá. Az átdolgozónak munkája nem nagyon vehető ki a könyvecskén. Újabb kiadásánál tanácsos lenne rendszeresebben, együvé tartozó kérdések egy helyen való megvitatása révén használhatóbbá tenni és könnyebben áttekinthetővé a művet. így olvasmánynak kellemes, de a kép, mely megmarad, zavaros. Mennyivel világosabb a hasonló kérdéseket tárgyaló Imre Sándor: Családi nevelés c. kis könyve, melyet ezzel együtt is minden gyermeke sorsáért aggódó és nevelése iránt érdeklődő szülőnek figyelmébe ajánlanunk az iskolai nevelés sikere érdekében is kötelességünk. Dr. Böhm Dezső. Külföldi lapszemle. 1 1. Die evangelische Pädagogik. Zeitschrift der Gesellschaft für ev. Pädagogik. Herausgegeben von Dr. Jul. Vassner. III. ter Jahrgang,