Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 4-5. szám - Hazai és külföldi irodalom

178

A vad nyájat terelni nem lehetett. Ott vert állást, ahol az éjszaka reá szakadt. A pásztorok tehát állandó gunyhót nem építettek, legfeljebb este valami kis enyhelyet rögtönöztek, azt is csak télen, egyébként a szabad ég alatt tartózkodtak.

Ahol már ma zöld akácok között apró tanyák fehérlenek, ott hajdan a kövér fűvű legelőmezőkön címeres szarvú fehér marhák rázták a kolompot. Ahol a legelő szárazabb szikesbe csapott át, apró tippancs füvét juhnyájak borotválták. Ahol a lábnyom vagy szekérút a haragoszöld rétbe veszett, ott a konda bányászott. Ha a nyári forróság leperzselte a legelőt, beverték a jószágot a rétbe, ahol még mindig talált harapnivalót.

Akkor az állattenyésztés volt a főfoglalkozás, nem pedig a föld- mivelés, Nagyapáink is vetettek ugyan, de csak annyit, amennyi kenyérnek épen elég volt. Ha jó termés volt, a fölöslegét elvermelték, ha rossz volt a termés, éheztek, jobban mondva kenyér nélkül ették a húst, mint 1863-ban is a nagy szárazság idején.

Nem volt érdemes gabonát termelni, mert nem tudták értékesíteni a fölösleget. Az utak rettenetes rosszak voltak. Az emberek lóháton jártak. Esők évadján az utak feláztak, a kénytelenségből járó szekerek és a lovasok felvágták s ha melegebb napok köszöntöttek be, az ilyen felvágott utakon a jármű az utasnak az agyvelejét rázta s a fakó szekér széthullott. Sarak idején istenkisértés volt teherrel útnak indulni. Már pedig az év nagyobbik felében sárosak voltak az utak. Rég letűnt pásztorélet elevenedik meg előttünk ötven gyönyörű rajz kíséretében. Nem tudjuk, miben gyönyörködjünk : a pompás rajzokban vagy az élénk, lebilincselő leírásban. Függelék egészíti ki szerzőnk becses munkáját, amelyben megtaláljuk nemcsak a képek és ábrák, hanem a szövegben előforduló kifejezések, szavak magyarázatát is. Minden tanár sokat tanulhat Györffy István munkájából. Horváth Károly.

7. Móricz Pál: Hortobágyi legendák. (Debrecen, Városi nyomda 1927. 180 oldal.)

A rádió antennáihoz minden irányú hanghullámok eljutnak, de csak azokra a hangokra rezonál, csak azokat az elektromos hullámokat adja vissza, amelyek a beállított hullámhosszúságra vannak hangolva, a többiekre nézve semlegesen viselkedik.

Móricz Pált, ezt a Pestkörnyékén lakó, mélységesen magyar írót, melegszívű poétát, hidegen hagyják a Pestről kiáramló irodalmi irányok tovaterjedő hullámai, hatástalanul peregnek le lelkének antennájáról a a legerősebb irodalmi izmusok zivatarai, ellenben a Hajdúság felől szállongó leggyöngébb hangfoszlányok is élő valósággá érlelődnek benne. Csak a magyar néplélek kisugárzásai, a magyar tradíciók iránt van érzéke, csupán azokra rezonál érzékeny művészlelke.

Ha valaki Móricz Pál egyoldalúságát hibáztatja, hogy egyedül és kizárólagosan egyetlen irány apostoláéi szegődött el egész életére, a feledésbe merülő magyar múltnak, az egyre halványodó nemzeti hagyományok feltámasztására szentelte irói tehetségét, nincs igaza, mert ez az egyoldalúság az ő legerősebb oldala.