Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Nagy Miklós: Minta-tanitások a középiskolában
amikor nyugodtan lehet Nick Cartert, Doktor Kubbot, Boccacciót vagy Casanovát olvasgatni. Még szerencse, ha a felelőket nem egyszerre az óra elején szólítják ki, hogy az órakezdés után már 3 perccel megszabaduljon a többi diák a lidércnyomástól s szerencse, ha a magyarázatból egy pár figyelő lélek meríteni tud valamit. Mert bizony, sajnos, megesik, hogy a kérdezés is, a magyarázat is csak gyötrelem tanárra és tanulóra egyaránt. Ne hozakodjunk most elő azzal, hogy a tanári fizetésért nem lehet elég keveset dolgozni, sem azzal, hogy a tanárnak nem is volt módjában sem az egyetemen, sem azután a szükséges didaktikai ismeretek megszerzése, ne magyarázzunk és ne indokoljunk, hanem ismerjük be, hogy ezek tények, szomorú tények, amelyeken változtatni, javítani kellene. Az a tanár, aki azt hiszi magáról, hogy az ő tanítási módszere a legtökéletesebb s ezért másoktól tanácsokat, utasításokat elfogadni nem hajlandó, az a tanár semmiesetre sem tud jól tanítani. Mert az ilyen tanár sohasem gondolkozott azon, hogy micsoda veszedelmes mélységű tenger a gyermeki lélek, milyen szeszélyes viharok borzolják hullámait s milyen nehéz művészet révbe vezetni a hajót pillanatról pillanatra változó helyzetek sorozatában. Súlyosabb dolgokról ne is beszéljünk, de sokszor egy szó, egy gesztus, egy hangsúly képes döntően befolyásolni tanításunk sikerét s bizony nem szégyen az, ha más hibát talál nálunk s nem szégyen mások útmutatása alapján levetkőzni hibáinkat. Itt volna hát a mód, hogy mulasztásainkat helyrepótoljuk, itt volna az út, amely tanítási módszerünk tökéletesítéséhez vezet. Tanuljunk egymástól! Nem volna bizony felésleges, ha iskolalátogatásaink jobban ki tudnának terjeszkedni az egyes tanárok didaktikai módszereinek vizsgálatára és tökéletesítésére is. Erre a célra nagyon helyes lenne a szakfelügyelői állások szervezése, de nem olyan formában, hogy egy-egy nagyképű tanár egy-két tanítási óra meglátogatása után belekössön a kollégájába és minél több tanítási anyag bemagoltatására kényszerítse örök elégedetlenségével, hanem inkább olyan formában, hogy egy-két arra alkalmas és arra hajlandó tanár kisérje állandóan figyelemmel a tanítási módszerek változását és fejlődését és egy-egy általa helyesen, szakszerűen vezetett óra keretében mutassa meg kollégájának, hogy milyen módon lehet könnyen szép eredményeket elérni. Nem általános, elméleti tanácsokra lenne szükség, hanem mintára, példára. Meg kell mutatni a helyes módszert, mert csak abból lehet tanulni igazán. Nem is lenne talán szükséges ehhez új állások kreálása. Egy-egy jó módszerrel dolgozó tanárt néha el lehetne küldeni más iskolákhoz, hogy mintatanitási órák keretében ismertesse meg a helyes tanítás módszerét. Hiszen külföldön egy jó módszerrel tanító tanár órájának a látogatására messzi földről is elutaznak a kollégák. De még egyszerűbb mód is van a tökéletesedésre. Nem föltétlenül szükséges egy kis módszerért idegen iskolába menni. Nagyon termékeny mintatanitási órákat lehet rendezni házi kezelésben is. Legjobb lesz talán, ha egy példán mutatom be ezt az eljárást.
