Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Trócsányi Dezső: Új magyar filozófia
egyenesen jótékony célokra adja. Mert könyvéből tiszta haszon nem igen lesz s igy a szegényeken nem segített, viszont a tudománynak, a filozófiának sem tett szolgálatot. Nem lesz kelendősége a könyvnek, mert megirásmódja nemcsak hogy élvezhetetlen, hanem sokszor nagyon is nehézkes, úgyhogy szakember is alig tudja odaadással olvasni, ami onnan is van egyébként, hogy a gondolatokban magukban is nagy a kuszáltság. Tankó Béla a Protestáns Szemlében nagyon is kesztyűs kézzel bánik ezzel a könyvvel, de azért megállapítja a „teljes zavar"-t, Varga Sándor pedig azt mondja az Athenaeum-ban róla: „Gerőcz Kálmán könyve elriasztó példa mindenki számára, ki a filozófia érdekeit komolyan szívén viseli." Említsük még meg az igazság kedvéért, hogy akkor, amikor két református bíráló elitéli a református szerző munkáját, a Magyar Kultúrá-ban a katholikus Kühár Flóris elismeréssel szól róla, aminek oka abban rejlik, hogy Gerőcz Kálmán néhol közel áll a katholikus bölcselet bizonyos gondolataihoz. Gerőcz Kálmán a sárospataki református jogakadémián volt a büntetőjog tanára, s a jogakadémia megszűnése óta Sátoraljaújhelyen él kénytelen nyugalmában, a tudománynak és egyházának szentelve munkásságát, egyebek között belmissziói iskolát is vezetve. Számos büntetőjogi tanulmányt irt, többek között a büntetőjog bölcseletét, a filozófiában tehát nem egészen új ember; s azt is megmondja Előszavá-ban, hogy ennek a könyvnek egyes részeit már 1918—19-ben megírta. Tehát tízévi munkásság, tanulmány, elmélkedés gyümölcsét veszi itt az olvasó. Csak sajnálni lehet, hogy szerző egyes részeket nem tett előbb is közzé, hogy tisztába jöhetett volna a maga erejével a kritika nyomán, s inkább egyes problémák megoldására vetette volna magát, mert igy nagyobbat mervén, nagyobbat is bukott. Nem ismerjük Gerőcz Kálmán büntetőjogbölcseletét s büntetőjogi tanulmányait, de ebből a könyvéből úgy látszik, hogy büntetőjogi problémák, tán éppen a beszámithatóság, determinizmus, indeterminizmus kérdései vitték el a bölcselet általánosabb problémáihoz. Ismerettani alaptétele ugyanis hasonlít Hans Vaihinger álláspontjához, a „mintha“ filozófiájához. Tudjuk, hogy már a római jog is dolgozott fikciókkal, s a méltatlan örökössel úgy bánt el, „mintha“ apja előtt meghalt volna, tehát nem kapott semmit. „A mintha filozófiájá“-ban Vaihinger maga is említ néhány német büntetőjogászt, Hoppe, Rümelin, akik a büntetőjog szempontjából foglalkoztak a determinizmus kérdésével s azok álláspontját belevonja a maga fikció-elméletének tárgyalásába. Gerőcz maga is említi Vaihingert: „A módszer kérdésénél csupán részben, mintha igaza volna Hans Vaihinger hallei egyetemi tanárnak, a „mintha"
