Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 3. szám - Hazai és külföldi irodalom
122 tanú névsorát, Kevés kivétellel jó magyar nevek, bizonyságául annak, hogy híthűségük és magyar fajukhoz, illetve hazájukhoz való ragaszkodásuk együtt tették őket olyan erősekké a szenvedésben, Szépen és igazán irta róluk a nagy Révész Imre Lévay Józsefnek : „Oh barátom óriások voltak azok hozzánk képest amaz erényekben, melyekben mi csecsemők vagyunk!“ A kis könyv egyúttal a református és evangélikus testvériséget is ápolja és így a mi közös, protestáns jellegű folyóiratunk olvasó- közönségének figyelmét különösen megérdemli. Szigethy Lajos. Goethe: Dalok, balladák, egyéb költemények. Fordította és kiadja: Szigethy Lajos. — A Studium R.-T. bízománya. Mezőtúr, 1927. 105 oldal. Ismét egy kötet, amely műforditásaink sorát bővíti, ismét valaki, aki költő-lelke munkájának hozzáadásával és segítségével igyekszik átültetni idegen földön nőtt virágot, hogy mások is gyönyörködhessenek annak szépségében, akiket különben az idegen nyelv nem-ismerésének bilincsei akadályoznának ebben, Mert a műfordítások értékéről lehet ugyan vitatkozni és tömegesen lehetne felsorakoztatni érveket pro és kontra, egy letagadhatatlan érdemük van azonban : mindenki számára hozzáférhetővé teszik oly irodalmi kincsek megismerését, amelyeknek élvezése egyébként csak az illető nyelvet tudók számára lehetséges. — Azt is teljesen felesleges pertraktálni, hogy a Goethe-fordításoknak milyen jelentőségük van és épen ezért örömmel üdvözlendő minden efajta mű. Szigethy Lajos nem adja Goethe összes költeményeit, de amit lefordított, az a művészi szépet kiművelt ízléssel élvező és megértő, költői lelkű írodalombarát munkája, Mellőzvén a fordításnak más, már megjelent műfordításokkal való összevetését, ami messzire vezetne, hadd álljon itt egy pár megjegyzés, amely a verskötet elolvasása és az eredetivel való összehasonlítás után kívánkozott ki toliam alól, előre bocsátván azt is, hogy egyes kisebb hibák felemlitése nem von le semmit az egész munkának általában megállapítható értékéből. A fordításnak legfőbb érdeme, — ami különben kelléke is a jó fordításnak, — hogy a tartalomnak lehetőleg hű visszaadása mellett a fordító mindig ügyelt arra, hogy az eredetinek hangulatát, színezetét is minél hivebben mentse át az új köntösbe. Hogy ez a két követelmény nem egyeztethető össze mindig és teljességgel, talán felesleges hangsúlyozni. Az elhanyagolásnak természetesen az utóbbi rovására J§ kell történnie, mintahogy pl, erre magyarázható, hogy az „Életmentés“, „Kéj és kin" c. versekből hiányzik az eredetiek játszi, kedves hangulata, vagy az „Éji dal"-ból eltűnt az eredetinek lemondó, borongós tónusa, amit egyébként ez utóbbiban a refrén lefordíthatatlansága okoz. Akadnak gyengébben sikerült helyek is, pl. a „Dalok jeligéje" : „Korán zengett, későn zeng", (Spät erklingt, was früh erklang); a „Feleletek társasjáték közben" első pár sora a német szöveggel való összevetés nélkül homályos; „A tapasztalt ember" utolsó sorai erőltettek; „A
