Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 3. szám - Kiss István: Az evangéliumi cserkészet
99 és az önző cinizmus hűvös köpenyébe burkolózott magyar életünknek visszaadja poétikus színezetét, mennyei szépségben és tisztaságban. E cél elérésének útját és módját a 10 cserkésztörvény szabja meg, melynek mindenike a bibliában gyökerezik. Ez a mi világunk szellemével sok tekintetben ellentétes életprogrammot szab a fejlődő fiú elé. Lehet, hogy ezek sohasem válnak életté, de olyan cserkészmunka többet is árt, mint használ. A cserkészet ugyanis nem elégedhetik meg azzal, hogy megtanítja a gyermeket, mit higyjen és hogyan teljesítse kötelességeit, hanem a cserkészet training akar lenni az aktív munkálkodásra. És pedig nem akármilyen munkálkodásra, hanem amelyet az a szent gondolat hat át, hogy az életnek egyetlen célja van és akármit teszünk vagy e felé vezet, vagy ez ellen irányul, nevezetesen : Isten akaratának betöltése. „Isten munkatársai vagyunk.“ Ez eszményi feladat és hősies vállalkozás azért homályosul el sok cserkészcsapat előtt, mert már a kiinduló pontnál eltévesztik a helyes irányt. Sok cserkész ugyanis azt gondolja, hogy cserkésznek lennni különös érdem, az ő érdeme. Pedig hát az, hogy valaki cserkész, az nem érdem, hanem kegyelem, az Istennek kegyelme. Aki így tekinti cserkészmivoltát, csak az lehet igazi jó cserkész. És az igazi jó munka egy csoportban akkor kezdődik meg, amikor ez a gondolat a csapatot vezetőjével együtt áthatotta. Az evangéliumi cserkészet kiinduló pontja tehát a kegyelem gondolata. A kegyelem gondolatát nyomon követi az engedelmesség leckéje. Ez a nevelés legfontosabb mozzanata; értéke egyéni és társadalmi szempontból mérhetetlen. Alapprincípuma minden szépnek, jónak, hősiesnek az ember életében. — Természetesen nem az erő jogán alapuló, vak, szolgai engedelmességre gondolok, hanem az isteni kegyelem és suverainitas gondolatából táplálkozó önkéntes szolgálatra. Mert valamint az igazi vallás kezdődik és végződik az emberi léleknek Isten iránti feltétlen engedelmességével, úgy az igazi élet a másoknak való oda- áldozásában éri el eszményi magaslatát. Az igazi cserkész ennél kisebb életcélt nem tűzhet maga elé. Ébben pedig sokat, mindent megnyer. Hogy ez az elv homlokegyenest ellenkezik a mai életfelfogással és sokan nem szívesen hallanak róla, az semmit nem változtat az igazságon. Mert mi sem vagyunk megelégedve a mai világgal így, ahogyan van, azért akarjuk egészen új alapokra építeni. Ez az alap különben nagyon régi. Jézus Krisztus hozta e világba. Az engedelmesség leckéjének summája ez: nagyobb dicsőség szolgálni, mint szolgáltatni. Ezzel elérkeztünk az evangéliumi cserkészet középponti gondolatához : Isten kegyelméből, a Neki való engedelmesség alapján tiszta, nemes, önzetlen, áldozatos életre nevelés Szépen megvilágítja ezt az öt újj története, amit egy hindu ifjúsági vezetőtől hallottam egy esti tábortűz mellett a pörtschachi világkonferencián. A kéz újjai egyszer veszekedtek, hogy ki a nagyobb ? Mivel megegyezni nem tudtak, elmentek a biróhoz, aki felszólította őket, hogy ki-ki adja elő indokait, amelyeknek alapján igényt tart az elsőségre. A hüvelyk így szól' én vagyok a legerősebb, magam birok annyit, mint a többi együtt. — A mutató újj ekként okoskodott: nekem van legnagyobb tekintélyem,