Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 4-5. szám - Dr. Kónya Sándor: Útmutató megjegyzések az angol nyelv tanításához
36 eltárgyalása után, amikor az előbb tanult anyag valamelyest már leülepedett, ismétlésül való visszatéréskor a kérdési részt (questions) külön is betanultatjuk, helyesebben begyakoroltatjuk úgy, hogy az általunk magyarul mondott kérdéseknek ők adják az angol megfelelőit. Ez utóbbi eljárás gyakorlására a tanulókat megint egymáshoz is kell utasítani; a kérdések magyar szövegét ugyanis mindnyájait jól ismerik, a helyes angol megfelelőt a könyvből ellenőrizhetik, igy hibák megrögződése ellen biztosítva vannak. Mint az anyanyelvet segítségül hívó emez utóbbi eljárásnak, a régen középponti szerepet betöltött fordításnak itt is csak alárendelt, bár nem mellőzendő szerep jut. Egyik formája az anyanyelvre való fordítás, a másik pedig a legtermészetesebb, a visszafordítás. Ez utóbbit az első mondatoknál a könyvbeli angol szöveg tanár által adott magyar fordításával eszközöljük, amelyet mihamar követnek a másforma, ha nem is mindig ismert szavakkal, de ismert nyelvtani formákkal szerkesztett mondatok, valamint a könyvbeli Translation Exercise. Egyébként egyik fajta fordítás sincs magáért a formai készségért; ez utóbbit egyszerűbb módon nyújtja a beszélgetés; hanem arra való, hogy ez is egyfelől kipróbálja, ellenőrizze, másfelől segítsen tartóssá, öntudatossá tenni az eredményt. Rendszeresen egyik sem alkalmazandó s a tanórának csak igen kis részét foglalhatja el. Épen így, bár a szavak számonkérésének a legszigorúbbnak kell lenni, azok kikérdezésére sem lehet sok időt vesztegetni, mert az óra tulajdonképen csak akkor kezdődik, amikor a tanulók a már eltárgyalt szöveget, ennek szavait, szócsoportjait s az azokkal alkotott anglicizmusokat, valamint a nyelvtani tényeket, amelyekről szó volt, ismerik. Magának a nyelvtannak a szerepe is csak eszközi, kiséri, tudatossá teszi, megkönnyíti és megrövidíti a gyakorlás munkáját. Ezért nem magyarázzuk őket hosszasan; felhíva rájuk a tanulók figyelmét, lényegüket megvilágosítjuk, természetesen angolul. Pl. a táblára írt névelős szó névelőjére rámutatva, — épen úgy, mint először az „asztaP-lal tettük — megnevezzük azt: it is the article. Ha egymás mellé több megfelelő szót írunk, a magánhangzóval és mássalhangzóval kezdődő szók előtt álló határozott névelő kiejtési különbségének a megvilágítására, valamint ugyanilyen módon az „a, an“ határozatlan névelő használatára, a tanulók maguk vonják le a szabályt és nem felejtik el íöbbé. Épen igy mondjuk az egymás mellé írt egyesben és többesben álló szavakról: this is a noun in singular, this is in plural. És ezeket a mondatokat a tanulókkal épen úgy utánképeztetjük, mint pl. a tanterem tárgyairól való beszélgetésnél tettük. A nyelvtani tényeket újabb előfordulásukkor ismét a tanulók tudatába idézzük s folytonosan visszatérő útalásokkal és ismétlő rákérdezésekkel munkáljuk azoknak vérükké válását. A nyelvtani tényeket igy nemcsak könnyebben elsajátítják, hanem biztosabban is alkalmazzák. Pl. a jól begyakorolt prepoziciós kifejezések alapján, élő beszédben is, dolgozatban is, helyesen éltek a prepozíciókkal, mig a be nem gyakoroltakat a főnév után helyezték; tehát az előbbi esetben a
