Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 4-5. szám - Dr. Kónya Sándor: Útmutató megjegyzések az angol nyelv tanításához
30 szülői vagy szállásadói igazolványok követelésével időnként meggyőződést szerzünk. Különben, amint a tapasztalat mutatta, ez irányban mutatkozó lanyhaságukat vagy éppen hanyagságukat tanulásbeli eredményeik feltűnő ingadozása is azonnal elárulja. Ez a tanulókat kezdettől fogva ahhoz fogja szoktatni, hogy egymással angol szókat váltsanak s mihelyt lehet, napi életük egyszerűbb jelenségeiről beszélgessenek is, akármilyen keveset. Ennek megkövetelése és ellenőrzése nélkül a siker jókora részét kockáztathatjuk.1 3. Olyan szófüzetet kell a tanulókkal vetetni vagy csináltatni, amelybe a gimnáziumi életük alatt tanult angol szavak beleférjenek és ott a folytonosan szükséges ismétlések céljából megtalálhatók és mindig könnyen elővehetők legyenek. Ha elgondoljuk, hogy a környezetbeli nyelvtanulásnál 10—12 nap felel meg egy iskolai év iskolai angol tanulmányi idejének, továbbá hogy éppen napjainkban, mikor még a 20—30.000 lakossal bíró vidéki városban is csak cseng-leng egy-egy angolul beszélő ember, nem hogy olyan társasági alkalmatosságok lennének, ahol a tanult anyagot legalább a mindennapi egyszerűbb társalgás keretei között ismételhetnénk: könnyen beláthatjuk, hogy minden módot meg kell ragadni a szavak és kifejezések megrögzítésére. Ez állandó szószedet éppen arra való lesz, hogy a tanulók minden lehetséges alkalommal vegyék elő, minden nap nem többre, csak 5 vagy 10 percre, ismételjenek át belőle néhány lapot, mint valami jó regényből. 8 miután diákember ilyen megszívlelésből nőtt fegyelmezettségre eleinte aligha fogja magát megerőltetni, mi adunk fel nekik mindig egy-egy csekély és semmiesetre sem terhelő részletet, a mellett meleg, meggyőző, barátságos szavakkal igyekezünk a szószedet önként való elővételére is rászoktatni, ránevelni őket. * A tulajdonképeni első tanítási órán minden kerülgetés, a kiejtés sokszerü bonyolultságát bontogató, érdeklődést fojtó magyarázása helyett in médiás rés vágunk. Rámutatunk egy osztálybeli tárgyra, megmondjuk annak az angol nevét névelővel, tisztán hangoztatva mind a kettőt: the table. Csak itt teszünk egy kis elengedhetetlen kitérést, a magyar nyelv számára legszokatlanabb két betűnek, a zöngés és zöngétlen th kiejtésének a fiziológiai végbemenését is észleltessük. Mert ezeknél semmi egyéb mód, semmi szájjal, ajakkal történő útmutatás nem vezet el a helyes kiejtésre, mig e mindenesetre könnyen érthető, amellett a gyermek figyelmét teljesen lekötő, igazán érdekes fiziológiai folyamat egy csapásra, minden növendék számára megoldja a nehéznek látszó feladatot.2 1 Nem mernénk ajánlani ezt az első tekintetre talán mosollyal fogadható eljárást, ha közvetlen hasznáról meg nem győződtünk volna kisebb növendékeknél és felnőtteknél egyaránt. Természetes dolog, hogy az 6 összejöveteleiken nem kívánunk tőlük lehetetlenségeket. Ha egymástól kikérdezik a szavakat, ha az angol szöveg visszafordítását, a magyarra lefordított kérdések angol megfelelőit egymástól kikérdezik, már meglepő mértékben megkönnyítették a tanár munkáját s elősegítették a lentebb említendő olyan nagyon fontos gyakorlottságot. a Épen igy kell az első alkalommal külön is észlelteim a w és az r mássalhangzók, valamint az u, emez ismét különleges angol magánhangzónak a kiejtését.
