Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 1-3. szám - Mitrovics Gyula: Pestalozzi
36 lélek megismerése közötti kapcsolatról tanít. Idáig általában csak a célok és eszmények világítottak a nevelő művészet utjain. Célokat és eszményeket láttak magok előtt az emberek; jobbára azonban kikerülte figyelmöket az a kérdés, hogy jó volna ismerni az anyagot, amit idomítani akarnak és amelynek idomitásával a pompás célt elérni szeretnék. Herbart óta közhelyszámba megy, hogy nevelői munka nem képzelhető el lélektani ismeretek nélkül. De Herbart előtt jóval Pestalozzi volt az, aki ezt az igazságot tudatosan felismerte és meg is formulázta. Erősen hangsúlyozza, hogy minden nevelői vagy oktatói munka a mi alkotó szellemünknek a maga kifejtése a természet mintájára, mely a terebélyes fának már a magvába beléteremtette jövendő alakjának csiráját. A megismerésnek fokozataiban is az emberi szellem kifejlésének az ősi formáját látja szakadatlan ismétlődésében: az egyenkéntinek fölismerésében, azoknak sorozatba foglalásában és végül egységgé összefogásukban. A megismerésnek ez az ősi menete vagy törvényszerűsége alkotja a szintétikus egységnek a törvényét, viszont ennek tükrözése az emberi lélek; helyesebben az emberi lélek eme saját törvényszerűségét érvényesíti a megismerésben, annak egységre tömörítő törekvéseiben. Nemcsak psichologizmusa, melyet egynek vesz az ismeretek és nevelés organizálásával vagy mechanizálásával és nemcsak kulturdemokráciája teszi őt aktuálissá, hanem méginkább szociálpedagógiai uttörése. Az ember érzéki és. erkölcsi törekvéseinek kibékíthetetlen ellentétét fogja össze a társadalmi ember harmóniájába. Ez az a középponti gondolat, ahova futnak össze a Pestalozzi törekvései. Az egyéni képességek harmonikus kiművelését munkálja, de főleg azért, hogy az egyén beillő tagja legyen az emberi közösségnek. A hivatásra nevelést is ennek az általános nevelésnak akarja alája rendelni. És a családi és honpolgári nevelés fokozatain keresztül is az általános társadalmi nevelés magasabb eszményét szolgálja. íme, a forradalmi események zajában a csendes és szerény munkának nagy forradalmi méretei! A nagy idők lelke szól belőle. Amikor a személyes hatalom helyére a tömeghatalom lép, ő mintegy második Prometheus, lelket akar lopni a hatalmas test ébredező tagjaiba: emberméltóságra akarja nevelni a tömeget. A dicsőséggel kecsegtető munka helyett ő a tanító szerény munkáját kéri magának. Még a tudós dicsőségére sem vágyik. Nevelésügyi gondolatai mégis oly sok helyen emelkednek a bölcselet magaslatáig. Maga az élő példa arra, mit az ember természetéről mond, hogy önmagából fejti ki magát. Szerénysége és igénytelensége nem lehetett olyan hatalmas, hogy meggátolja egyéniségét a beléje oltott erők arányainak a kibontakozásában. Ő benne ismétlődik az evangélisták és apostolok példája, kiket az Úr Krisztus egyszerű halászokból és mesteremberekből válogatott össze, hogy eszközei legyenek a megváltás nagy munkájában. rnitrouics fívjula.
