Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 9-10. szám - Egyházi és iskolai hírek
250 Szeptember 28-án meghalt Góbi Imre kir. tanácsos, a budapesti ev. főgimnázium és a Luther- Otthon nyugalmazott igazgatója, a bányakerületi s az egyetemes ev. egyház levéltárosa. 1846. évi december hó 1-én született Hódmezővásárhelyen, itt és Szarvason járt gimnáziumba, a theológiai tanfolyamot Eperjesen végezte, majd 1870-től másfél évig a jénai egyetemen bölcseleti s történelmi előadásokat hallgatott kiváló tanároktól (Kuno, Fischer, Fortlage), Hazatérve 1872-től 1879-ig a pozsonyi ev. liceumban volt a magyar nyelv és történelem tanára, 1879-től 1884-ig a soproni ev. liceumban. A pozsonyi liceumban rokonlelkű társat, majd jó barátot talált Böhm Károlyban, aki akkor kezdte a maga önálló filozófiai rendszerét kialakítani s Góbi tanácsára rászánta magát, hogy magyarul írja a munkáit; az elsőket magyarosság szempontjából át is nézte és átjavitotta Góbi. Böhm hamarosan Budapestre került az ev. főgimnáziumba s mikor itt igazgatónak választották meg, első dolga volt Góbit felhozni 1884-ben. Böhm távozásával, 1896-ban Góbi lett a budapesti ev. főgimnázium igazgatója, amíg 1909-ben le nem mondott, hogy a Luther-Otthon főiskolai internátus igazgatását átvegye. Két év múlva ettől is visszavonult s a bányakerületi és egyetemes ev. egyházi levéltár rendezésével és katalógusának kiadásával foglalkozott. Teljes szellemi frísseségben érte meg 80. születésnapját; halálát hirtelen agyvérzés okozta. Góbi Imre hosszú életpályáján legjelentősebb az a huszonöt esztendő, melyet a pesti ev. egyház szolgálatában töltött el, mint a budapesti ev. főgimnázium tanára és igazgatója. Ez a negyedszázad 1884-től 1909-ig, Böhm és Góbi igazgatása alatt az intézet százéves történetében a fénykort jelenti, amint most már kellő távlatból tisztán látjuk. Ekkor emelkedett ez az iskola a legelsők közé az országban. A munkából és a sikerből derekasan kivette részét a kiváló tanári kar is, melyet a két igazgató maga köré toborzott; Góbi különösen értette a módját, hogy munkatársait megválogassa, eszményi célok szolgálatába állítsa. Született igazgató volt, kitűnő emberismerő; imponáló fellépésével, férfiasán nyílt jellemével, avval, hogy mindig szavának állott és meggyőződésétől külső befolyás el nem téríthette, feltétlen megbízhatóságával, őszinte szókimondásával mindenkit megnyert magának, akivel érintkezésbe jutott. Javaslatait, életrevaló terveit a tanári kar és az egyházi képviselőtestület tanácskozásain mindig diadalra tudta vinni. Az apró-cseprő irodai teendőkkel talán keveset törődött, de nagy ügyek intézésében szivvel-lélekkel, egész munka erejével vett részt. Az ő érdeme, hogy a gimnázium 1904-ben a régi szűk és célszerűtlen Deák-téri épületből kikerült és a Városligeti fasorban, a mai Vilma királynő-uton, tágas és egészséges modem épülethez jutott. Az eszme, igaz, nem tőle eredt: dr. Erdődi Béla főigazgató fejtette ki elsőnek egy értekezleten, hogy a Deák-téri épület tervezett átalakításával nem oldható meg jól a kérdés, hanem csak új iskolaépület emelésével, a fasori telkekre pedig Rátz László, az intézet akkori fiatal lelkes tanára hívta fel a figyelmet; de a terv kivitelét Góbi szorgalmazta, ő nyerte meg hosszas rábeszélés után Kéler Napóleont, az intézet Meacenását és Góbi Imre 1846—1927.
