Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 7-8. szám - Hazai és külföldi irodalom

178

kitart a maga ifjúkori kedves olvasmányai s az ezekben realizálódó művészeti eszmények mellett, nyíltan szembe helyezkedve az ezen eszményektől eltérő, divatos, modern irányokkal.

A jó értelemben vett konzervatív irodalmi ízlésnek egyik jellegzetes megtestesülése Szász Károly. Apja is, nagyapja is kitűnősége volt az egykorú magyar közéletnek, tudománynak, irodalomnak. Valószínű, hogy a családi tradíciónak ez a múltból átragyogó fénye is közre játszott Szász Károly ízlés- és gondolkodásbeli konzervatívizmusának kifejlesztésében. Tény, hogy Szász Károly szebbnek látja a tegnapot, mint a mát s mikor lelkében meggyűl és kifejeződési formát keres a költői mondanivaló, olyan ruhába öltözteti azt, amely hatvan-hetven esztendővel ezelőtt volt nálunk igazán divatos, — manapság azután sok ember szemében ez az egykori divat épen azért kedves, mert régi, boldog emlékek levendulaiílatát árasztja magából . .

A szabadfalvi pap leánya minden tekintetben az Anyegin és a Romhányi műfaji leszármazottjai közé tartozik. Az efféle munkákban a gyér cselekvény inkább csak arra való, hogy medret vájjon a szubjektívizmus áradatának, mellyel tele van a költő szíve. A mese vékony fonalára az érzelmes reflexiók gyöngyszemei kerülnek tarka színvegyületben, s az olvasókra tett hatás úgyszólván teljes egészében csak lírai, hangulati hatás óhajt lenni, semmi más. Szász Károly ügyesen versel (rímei néha túlságosan is „jók"), reflexiói belevilágítanak egy nemes erkölcsi felfogású, eszményi, de konzervatív világnézetű, hazaszerető derék férfiú leikébe. Képzelete nem szárnyal magasan, sőt egyik-másik helyen, főként a reflexiókban prózai józanságé didaxissá ereszkedik, de látszik, hogy ez a mindenféle szertelenségtől óvakodó látás- és beszédmód szándékos dolog is Szász Károlynál, a modern ízléssel szembehelyezkedő konzervatív költészeti programm.

„Pegazusom nem büszke táltos,

S mellette reklám nem kiáltoz,

Csöndes, kezes, szelíd fakó,

Amely bizony csak arra jó,

Hogy földön járjon türelemmel,

És fényes csillagpor helyett Azt rúgja csak lassan, melyet Az én szép Kiskunságom termel.

Hivságos becsvágy nem gyötör,

Müvecském sem magosba tör. — d,

3. Ravasz László: Tudom, kinek hittem. (Beszédek, cikkek, prédikációk.) Budapest, 1927., 347. lap, a „Studium“ kiadása. Ára 12 P.

Elhagyatottságunkban, magunkra maradottságunkban, midőn anyagi és erkölcsi javainkból kifosztva, fizikailag leverve és megalázva dermedten, szinte öntudat nélkül ödöngünk életünk utjain, támaszt az isteni gondviselés közöttünk nagy szellemeket, széles íátkörü férfiakat, akik aléltságunkból ébresztgetnek, feltárják előttünk veszteségeink nagyságát, megmutatják a lábaink előtt tátongó örvény rettenetes mélységét, de felgyújtják az életre kelésnek, a megújhodásnak útját mutató világitó fáklyát is, melynek irányában haladva, de csakis ezen irányban haladva megépülhetünk. Ily ébreszgető, irányító, reményt nyújtó, sőt biztos