Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 7-8. szám - Dr. Papp Ferenc: Jelentés az Országos Református Tanáregyesület 1926/27. évi működéséről
159 törekvései és eszményei a mieinkkel azonosak, az evangélikus iskola hagyományaival, jelen munkájának erkölcsi és szellemi színvonalával legméltóbb versenytársa a református iskolának. A tárgyalások megindultak és csakhamar eredményre is vezettek. Megállapodtunk abban, hogy közös folyóiratunk havi 2 ívnyi terjedelemben, évi 10 számban és 800 példányban, Protestáns Tanügyi Szemle néven jelenjék meg. Megjelenését anyagilag biztosítja egyesületünk évi 1.600, az evangélikus tanáregyesület 800 pengős hozzájárúlása és a tantestületek külön járúléka, melynek minimumát 40 pengőben állapította meg igazgatóságunk. Örömmel állapítjuk meg, hogy e testületi hozzájárulás ellen egyetlen tanártestület sem tiltakozott, sőt több tanártestület a hozzájárulás felemelését tartotta célravezetőnek. A lap szellemi irányítására református részről Borsos Károly mezőtúri gimn. igazgatót kértük fel, aki az evangélikus tanáregyesülettel folytatott előző tanácskozásokban is egyesületünket az őt jellemző buzgósággal és körültekintéssel képviselte. Közös folyóiratunk ily körülmények között született meg. Minden reménységünk megvan arra, hogy folyóiratunk hivatását be fogja tölteni, hűséges lesz a fundamentumhoz, amelyet az ősök vetettek, ez elvi alapon hirdetője az igaz tudománynak, szószólója a magyar protestáns iskola és tanárság erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek, az elvek küzdelmében irányítója a magyar protestáns tanári rendnek. Az 1926—27. iskolai év egyetemes közoktatásunk nézőpontjából is jelentősnek indult. A III. Egyetemes Tanügyi Kongresszusra készült a magyar iskola. E kongresszus előmunkálataiból igazgatóságunk is kivette részét. Elnökünk több ízben részt vett a Kongresszus előkészítő tanácskozásain, igazgatóságunk pedig a Kongresszus Előkészítő Bizottságához intézett elaboratumában rámutatott azokra a legfontosabb pedagógiai kérdésekre, amelyek véleménye szerint a III. Egyetemes Kongresszus programmjáról nem hiányozhatnak. Az Előkészítő Bizottság „A tanügyi közigazgatás egészséges szervezete" és „A tanítói munka értékelése" című javaslatainkat a plenáris ülés tárgysorozatába igtatta. A magyar közoktatásügy egyetemét érintő javaslataink mellett igazgatóságunk folyó évi tevékenysége a református középfokú iskola nagy egyházi és nemzeti céljainak előbbrevitelét szolgálta. Az Egyetemes Konventhez intézett egyik felterjesztésében nyomatékosan rámutatott egy református középiskolai tanterv kiadásának nagy elvi jelentőségére és a latin-görög nyelvnek az állami tantervben megjelölt tanulmányi anyagára vonatkozólag részletes javaslatokkal is állott elő, egyben felajánlotta szíves készségét egy református középiskolai tanterv kidolgozására. Múlt évi kögyűlésünk szükségesnek tartotta egy magyar anthológia kiadását. E határozat végrehajtását igazgatóságunk meg is kezdette, ennek alapján reméljük is, hogy a közgyűlés kívánsága rövid időn belül teljesülni is fog. Igazgatóságunk e tárgyban elfogadta a hajdúnánási reálgimnázium tanári karának azon javaslatát, hogy az anthológiába felveendő költemények jegyzékét az anthológia szerkesztője küldje meg az egyes tanári testületeknek, hogy az utólagos kifogások elkerülhetők legyenek.