Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 6. szám - Haberehrn Gusztáv Adolf: Az akusztika és a zeneelmélet koncentrációja
124 elő, ha a második, harmadik és Ötödik részhang szól legerősebben. Nemcsak a felső, hanem az alsó részhangokról is meg kellene emlékezni azon fenntartással, hogy az alsó részhangokra vonatkozó vélemények nem egységesek s egyes fizikusok, közöttök Helmholtz is kételkedik létezésükben. Minthogy az alsó részhangok létezésének bizonyításakor a Tartiniféle kombinációs hangokra szokás hivatkozni, ennélfogva ezekről az alsó részhangokkal kapcsolatban kell megemlékezni. Egyszersmind megemlítendők a Helmholtz-féle összegezési hangok, továbbá az Öttingen-féle fonika, vagy Riemann-féle multiplikációs hang, amely a részhangokkal igen könnyen megmutatható. Az intervallumok tanításánál nemcsak a szokásos másod, harmad, vagy szekund, tere stb. intervallumokat kellene tárgyalni, hanem a nagy, kis szűkített és bővített intervallumokat is. Meg kell ismertetni a tiszta és nagy intervallumokat, amelyekből a bővített és szűkített intervallumok leszármaztathatók oly módon, hogy egy kereszt alkalmazásával a tiszta és nagy intervallumokból bővített intervallumokat nyerünk, egy bé alkalmazása által a tiszta intervallumokból szűkítettett, a nagy intervallumból pedig kis intervallumot képezhetünk. Hogyha a nagy intervallumból szűkítettett akarunk csinálni, akkor kettős bét kell alkalmazni. A skálák tanításánál szigorúan el kell különíteni egymástól a hangnem és hangfaj fogalmakat és számos példával megvilágítani, hogy e kettő egymástól lényegesen különbözik. A diatonikus dur és moll skálák közül nemcsak a hét törzshangból állót kell tárgyalni, hanem végig kell menni az összes diatonikus dur és moll hangfajokon. A moll skálák közül először a harmonikus, utána a melodikus moll hangfajok említendők. A hangfajok közötti rokonság megállapítása végett bevezetjük az ötödkor fogalmát. Utána következnék a kromatikus, harmonikus és temperált skála. A dur és moll skálák között fennálló párhuzamos hangfajok rokonsága is említésre méltó. Különösen fel kell hívni a figyelmet a skála első, negyedik és ötödik hangjának a fontosságára, a tónika alsó és felső dominánsra, mint a skála jellegét meghatározó hangokra, továbbá a skála logikus voltára és evvel kapcsolatban Combarieunek a skálára vonatkozó véleményére. A skálákra vonatkozó fejezet összefoglalásakor a kamara-hangot tárgyaljuk le és leszögezzük, hogy a mai zenei rendszer részint emberi önkényből, részint természeti szükségből alakul: önkényesen veszünk fel egy „a“ hangot, a kamara-hangot, amelyhez a többiek természeti törvényszerűség alapján sorakoznak. A skálák után rögtön a vízszintes és függőleges invenciót, a melódia és harmónia mibenlétét és fontosságát kell tárgyalni. Ezzel kapcsolatban áttérünk az akkordok tanára, nevezetesen a hármashangzatokra; szeptima- és nonahangzatokra. Itt közöljük a hármashangzatoknak dur, moll, szűkített és bővített hármashangzatokra való felosztását. Megvizsgálandó a diatonikus dur és a harmónikus moll skála valamennyi hangjára épített hármashangzata, amelyekből kiemelendő a
