Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1919 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1919-03-02 / 9-10. szám

ieg\ elfogódott érzéstől! És ime, a genfi gyerekek üzene­tét kötelességszerűen elmondtam itt, ahogy ők üzenték azt nekünk! . " • . . . Január végére ismét, együtt voltunk 1'isten yi ind annyian. A -svájciak és a hollandiak. Tele remény­séggel, tele a protestáns világ szent egységének az örö­mével. Mikor a tenger alatti távíró megnyílt Amerika és Európa között, amerikaiak ezt táviratozták Európába: — Dicsőség" Istennek magasságban, békesség a föl­dön és az emberekhez jó akarat! És most, amikor külföldi és amerikai testvéreink­kel £jra megnyílt a lelkek közlekedése, a mi protestáns testvéreink Svájcból, Amerikából, Hollandiából újra ezt üzenik nekünk: .Békesség a földön, jó akarat! Ezért a' mi békességünkért ma itt boldog, tiszta jóakarat, igaz­ság legyen ebben a mi vérző, szomorú hazánkban, ezért dolgoznak, írnak és imádkoznak a mi külföldi testvé­reink idegenben, miértünk! Áldja meg az Isi 3~ •'»in:t-n lépésüket, tettüket, a szavukat, amit mi érettünk, az igazságért, egy szebb jövendőért tesznek! M araközy (ry ula. EGYHÁZ. A pesti ref. egyházmegye esperese Nagy Ferenc egyházmegyei értekezletet hívott egybe f. hó 2'7-ére a Ráday könyvtárterembe az egyházunk mai helyzetének (''..•> a szükséges reformok megbeszélése tárgyában. Az ér­tekezletre, amelyen püspökünk is részt vett, sokan jöt­tek el a lelkészek, világiak, tanítók, gondnokok és pres­biterek közül. Nagy Ferenc az esperes tájékoztató meg-^ nyitó beszéde után Hamar István theol. tanár tartótr tájékoztató előadást az állam és egyház szétválasztásá­nak, az 1848. XX. te. végrehajtásának kérdéséről és en­nek kapc-sán .reámutatott arra,- hogy az egyháznak fel kell készülnie minden lehetőségre és különösen arra, hogv nagy belső megújulás és fokozott munka által biztosítsa (xiszteneiáját. Szabó Balázs alsónémedi-i lelkész beha­tóan foglalkozott előadásában a gyülekezeti lelkigondo­zá,s és belmisszió sürgősen megvalósítandó munkáival, hangoztatta, hogy minden fokon és gyülekezetben szer­vezni kell a belmissziót a Kálvinszövetségek megalkotása útján. A nagyfontosságú témákhoz B. Pap István, Olasz Sándor, dr. Lénárd Jenő, Deme László, Szombaithy szt.­endréi igazgató és többen szóltak hozzá és az értekezlet elhatározta, hogy tájékozás céljából az elhangzott előadá­sokat külön füzetben kiadja, és ezenkívül népszerű, szé­lesebb körökben terjesztendő tájékoztató füzetben is elő­készíti a híveket a jövő nagy változásaiban szükséges munkákra az egyházi élet fellendülése céljából. Elhatá­rozta azt isj hogy a vallástanítás alapos reform ál ásának érdekében vallástanítási vezérkönyvet ad ki. Az értekez­let végeztével Sebestyén .Fenő dr. tartott előadást a kál­vinista, politika szükségességéről, amelyet lapunk elején közlünk. Az előadást több felszólalás követte, amelyek mind odakonldudáltak, hogy bár most nem alkalmasak az idők külön politikai párt alakulására, de a kálviniz­musban levő nagyszerű társaidalmi, politikai erőket hat­ványozott igyekezettel kell belevinnünk közéletünk min­den területére. Lelkész választás. A kazsoki ref. gyülekezet E. .Szabó Dezső volt daruvári missziói és tábori lelkészt, a héregi ref. gyülekezet,. Szűcs László nagyigmándi s.-lel­készt választotta meg egyhangú meghívással lelkészéül. Gyülekezeti hirek. Az erzsébetfal vai kálvinszövetség Nőegylete elhatározta, hogy olyan tagjai részére, kik a rendes heti varróórán nem jelenhetnek meg, vasárnap délután az egylet célját és evangelizáló munkáját ismer­tető összejövetelt rendez. Az első ilyen összejövetel február 23-án volt az egylet helyiségében,, hol az ön­kéntes adományokból megterített asztal és sok szeretet várta a ritkábban megjelenő tagokat a vezetőség részéről. Az első meghívott turnusból majdnem mindnyájan, mintegy negyvenen jelentek meg, kik igazi keresztyén közösségben és szeretetben töltötték el a délutánt. Szebb­nél-szebb evangeliumi énekek eléneklése, lelkész által tartott bibliamagyarázat és közös áhítat fejezte be a dél­utánt, melyről a tagok lélekben meggazdagodva s hitük­ben megerősödve távoztak el. Önkéntes adományokból ez alkalommal 164 korona folyt be. Február 25-én kedden este tartotta az erzsébetfalvai Keresztyén Ifjúsági Egyesület cserkészcsapata tagavató ünnepélyét az imateremben. A cserkészcsapat eleinte'a budapesti Ref Kqf. Ifj. Egy. alosztálya gyanánt működött, de nem régiben a. tagok szaporodásával önállósította magát, saját otthont rendezett be sok "a tagok élénk cserkészképző munkát folytatnak. A csapat 41 felavatott s kiképzett cserkésztagot számlál, kik ezen szefetven­dégséggel kapcsolatos tagavató ünnepélyen mutatták be a jelenvolt nagy közönségnek komoly munkájukat, test­edző, jelleniképző s hiterősítő munkaágaikat! Az ünne­pélyt a vezető tiszt, Bálint Béla imája és taga^ató be­széde nyitotta meg, mely után 2 új cserkész xett ünne­pélyes fogadást, hogy minden tőle telhetőt elkövet „Istenért és hazáért". Papp Gusztáv 1. lelkész hegedűn előadta Viktor J. „Munkára fel" c. énekét, majd.szava­lat, párbeszéd és énekszámok után Szinok Zoltán lelkész tartott Ésaiás 40, 30—31. alapján-bibliamagyarázatot, mely után imával fejezte be az ünnepélyt. Adományok­ból ez alkalommal 400 kor. folyt be. Minden csütörtökön este van vallásos estély, amely­nek .keretében egy-egy tudományos képsorozatot mutat­nak be. A képek az Uránia tudományos egyesülettől valók. A kulturális célokat is szolgált vallásos estélyek nagy látogatottságúak örvendenek. E rövid értesítésből is látható, hogy Erzsébetfalván a ref. egyház körében, amelynek tagjain jórészt munkásokból állanak élénk, pezsdülő élet van. A pestújhelyi ref. egyházban Czanik Ból-a ottani buzgó ifjú lelkész nagy sikerű szeretetvendégséget ren­dezett, amelynek tiszta jövedelméből szép összeg jutott a templomépitési alapnak. A váci ref. egyházban, mint a Sáfár Béla lelkész által szerkesztett a „Hitünk" c. gyülekezeti lapból olvas­suk e tél folyamán is eleven gyülekezeti élet van. Az ottani ifjúsági Kálvin Szövetség is több sikerült estélyt rendezett. A nagy pusztaságban vannak oázisok is ! A gégényi ref. egyház presbitériuma a hó elején tartott presbiteriumi gyűléséből kifolyólag felhívta a deb­receni egyetem hittanhallgatóit, hogy ne hallgassák Zoványi professzor előadásait, mert ő egyházunknak hűtlen és .méltatlan tagja, akinek lelkében nincs semmi szeretet egyháza iránt, sőt a gyűlölet lávája árad abból. Felkéri a presbitérium a tiszántúli ref. egyházkerület elnökségét, hogy Z. ellen fegyelmi eljárást indítson és felhívja az egyházkerület többi egyházmegyeit és egyház­községeit, hogy az indítványt tegyék magukévá és ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom