Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1919 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1919-03-16 / 11-12. szám

tartja. Jönni kellett a forradalomnak, hogv a régi egyházi élet ki nem elégítő, hatás nélküli voltát belássák azok is, akik „nem gondolták volna, hogy ilyen közönyösek egyházuk és vallásuk iránt az emberek." A belmisszió által elért és Krisztusnak megnyert emberek — ha egy filjér államsegély sem lessz ís, nem hagyják el egyházukat. Ugy-e^bár, ez olyan eredmény, amit le nem kicsinyelhet senki! Tény azonban az is, hogy a belmissziói munka nem sok emberre terjedt ki. Csak horgozott és nem nagy hálóval halászott. A halászat nem a Simon megáldott halászata volt. Sokszor hangzott a fájó panasz: Egész éjjel hiába fáradtunk. Volt más hiba is, a testvéri szeretet, egyetértés hiánya, szűk látókör, lényegtelen dolgokban rigorozitás, egyikünkben-másikunkban elriasztó vonás, jelszavak szükségtelen kiélezése stb. Volt az egész munkán idegen íz, de ezen ne csodálkozzék senki, ha egyháztörténeti távlatból akar ítéletet alkotni. Folytonos támadás, külső-belső harcok közepette sem az egyének, sem maga a mozgalom nem fejlődhettek úgy, amint kívánatos lett volna. Nem a belmissiói munka, hanem a régi egyház rovására írandó az, hogy nem illeszkedett szervesen az egyház testébe. Az ellenszenv s rövidlátás miatt nem is tehette — bár a vezetői akarták. Most íme, talán elmúlt az ellenszenv, távolabbra is tudunk látni, a megreformálandó egyház es megreformált belmisszió között semmi ellentét nem állhat fenn. A debreceni „Ceruza" jóindulattal azt írta: Más a mozik stb. világa, mint a liliomok, pipacsok, pacsirták mezeje. Lehet. De bizonyos, hogy a kövi emberek lelkében is fakadnak liliomok a Krisztus érintésére s a pipacsok honában is vannak kőszívű emberek. Itt is a Krisztus érintésére van szükség. Emberek vagyunk egyformán mindenütt, akiknek számára a megfeszített és feltámadott Krisztus az egyetlen üdv és egyetlen reménység. Akié a Fiú, azé az élet! Ez az élet azután a környezetnek megfelelően ezer változatban bontakozhatik ki, de alaptermészete kereBztyén marad. Megreformálandó egyház! A negatív reformációt meghozza a separáció és egy várható „los' von der Kirche" mozgalom.' Az áldozni nem akaró, élettelen egyháztagok leválnak az egyház testéről. Lesznek parochiák in partibus intidelium. Számon kell tartanunk őket, névszerint is, egyénenként is. Nem mondunk le végleg róluk. Csak egy időre töretnek ki az olajfa törzséből. Eljön az idő, amikor újra bevétetnek. De a jelenben jobban számon kell tartanunk magát a törzset, a megmaradtakat. Hogy a szent mag is megmaradjon — szükséges volna, hogy az esperesi, majd püspöki látogatás haladéktalauul megkezdődjék. Kisérje el a vizitációra őket egy-egy ébresztésre alkalmas Jelkész és világi egyén is. Tárják fel a hívek előtt miről van szó. Nyíltan. Akarjátok-e, hogy legyen magyar református egyház, akarjátok-e, hogy gyermekeitek imádkozni tudjanak, zsoltárt énekeljenek. Igen vagy nem ? Magyarázzák meg, hogy miért van szükség a ref. keresztyénségre. Bátran hirdessék, hogy az egyenlőség, testvériség, szociális átalakulás nemcsak hogy nem ellenkezik egyházunk tanításával, de egyenesen következik belőle. Hívják fel őket az egyházi adózáson kívül egyszersmindenkori nagyobb, önkéntes vagyonadóra, áldozatra. Ajánlom, hogy addig tegyük ezt, míg az állami adózás, a nagy •vagyonadó el nem következik ! Azután bajos lesz nagyobb áldozatot kívánni. Ne krajcárokról, százakról beszéljünk most. Ajánljanak meg híveink lelkészeinkkel együtt nagyobb összeget, amelyet esetleg 3—5 év alatt törlesztenek, amit gyülekezet fenntartási alapra fordíthatunk. Ez az anyagi része a dolognak. Ennél fontosabb a lelki ébredés. Warga egyháztörténete „a hitre ébresztési szédelgésnek" nevezte a külföldi revival-okat, — de ne törődjünk most vele.#

Sztáray is ébresztett egykoron a Szentlélek segítségével. Alakult is vagy 120 gyülekezet ott a Dráva mentén. Valami ehez hasonlóra van most szükség. Én is ott voltam azok között, akik a sürgős tisztújítást kívánták, de visszavonom társaimmal együtt szavamat, ha mostani egyházi vezetőink nem vonogatják magukat az ilyen terhes szolgálat alól. A belmisszió régi vezetői imádkoztak, vágyakoztak a nagy ébredés után. Hátha itt az idő ? Óh, ha Gergely Antal élne! Óh, ha Szabó Aladár teste, lelke átifjodnék ! De hol vagytok ti ismert és ismeretlen nevű hívei a Krisztusnak, régiek és újak ? Hát kiveszett volna a prófétaság lelke ? Hol vagy óh pünkösdi Lélek, óh- pünkösdi tűz? Lobbanjon ki valahol, majd terjed azután! Dr. Patay Pál. Az íszapvulkán. A „Siiddentsche Monatsháfte" 1919 januári füzetében, mely csakis a bolsevizmussal foglalkozik, M. J. Rostowzew szentpétervári egyetemi tanár a „Bolsevizmus és a művelődés" c;

cikkében a következőket írja : „Már egy éve urai a bolsevikiek Oroszország történetének ... De ezalatt —- bárhogy igyekeztem — az építő munkának semmi'nyomát sem láttam az ö tevékenységükben. Rom után romot láttam mindenütt ... A mezőgazdasági eszközöket és fölszeréseket a földbirtokok' erőszakos elfoglalásakor tönkretették és a minimálisra csökkentették a termelő munkát azon a földön, amely nemcsak Oroszországot, hanem Európának egy nagy részét is táplálta. A'gyárak romjain züllött csavargókHanyáztak; akik a régi munka készletéből éltek." „De a kultúra területén ép olyan alaposan és vakmerően romboltak a bolsevikiek, mint gazdasági téren,... Az akadémiákat és az egyetemeket is demokratizálták: vagyis tönkretették. .4 jogtudományok és a humánus szakok egész csoportját megszüntették, mint az általános .tudomány terméketlen haszontalan kiágazását.. . A tanári állások betöltésénél semmit sem törődnek a tudományos képzettséggel. Akármelyik tudatlan charlatán nyerhét tanári kadetrát, ha sok elvtárs hallgatót tud toborozni, akik kívánják, hogy előadásokat tartson. A tudománynak és a nevelésnek kérdéseiben elvtársak bizottsága dönt,