Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1919 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1919-03-02 / 9-10. szám

zengő nyelven beszél' és keletről, Ázsiából hozta álmodó lelkét, — körülbelül talán ennyi az, amit egy művelt nyugati ember Kossuth nevén kívül isimer Magyarországból . . . Az autó. mikor eljöttünk, sietve száguLdott a parii úton, lenn a tóparton haragos hullámok vágódtak a sziklának és minekünk úgy tetszett akkor, hogy mi itt egy nagy lelki sötétségben futunk és próbálunk világítani, de hiába, hiába minden, késő van már ... és a Végzet közeledik sötéten és ellenállhatatlanul a felé az el'ha* gy ott, nem ismert magyar nemzet felé . . . Ilyen fájó, lemondó hangulatokból azonban esakhaanar felrázott bennünket egy kedves megértő szó, baráti tett, különösen a lelkészek részéről. Egv este pl. titokzatos arccal kopogtatott be hozzánk Denkinger, a genfi lelkészek moderátora; magyarul püspöke, kit azonban ott évről-évre Választanak. — Tudok egy nagyon jó kis korcsmát — mondotta —, jöjjenek velem. Kicsinyt meglepetten bámultunk Kálvin utódjára, amint ebben a szigorú, komoly városban szűk utcákon át vezetett bennünket késő este a jó kis korcsma felé. Kíváncsian és gyanakodva mentünk utána. A korcsma elég jó volt. Egv pár vendég beszélgetett halkan, az asztalra könyökölve és egy külön szobában diákok, talán „burschemschaft" lehettek, énekelték az ő ütemes diáknótáikat. A söntésnél állott a korcsmáros, fehér nagyhajú szú, bozontos szemöldökű ember. , A moderátor, mint egy színpadi hatásra számítva, hirtelen odafordult hozzánk. — íme, Uraim, ezért hoztam Önöket ide. Bemutatom Önöknek az egyetlen genfi — magyar embert! Magyarországból jött és itt nyitott vendéglőt, híres a magyar konyhája, nos. beszélgessenek! Serényen hátra lépett. A vendéglős zavartan, némán állott, mintha valami rossz tetten érték volna. Hát ön magyar? — kérdeztük tőle. — Az vagyok. líraion — felelte kicsit zavartan —. magyar vagyok, csakhogy én — nem tudok magyaim!v Én tudniillik Nagyszebenben születtem és ott csak németül beszélnek . . . Igv derült ki. hogy Genfben egyetlen magyar ember él és az is — német . . . De nem akartuk elrontani a moderátor örömét és beszédbe elegyedtünk honfitársunkkal, franciául természetesen és odajött hallgatózni nagy. már Genfben születeti leánya is. Elmondtuk, hogyan akarják széthasítani a magyar föld gyönyörű hegyeit, völgyeit rabló, martalóc hordák, hogyan vágnak bele a nemzet eleven testébe vad, állati kapzsisággal, és hogy miért jöttünk, mit csinálunk itt. A korcsmáros megdöbbent* néma csöndben hallgatta, mikor eltávoztunk, elkérte a térképét. amin magyaráztunk neki s ami a nemzetiségek kapzsi terveit tüntette föl. Megrázta a kezünket meghatottan és franciás-németes kiejtéssel mondta az egyedüli magyar szót. amit tudott talán: — Jó napot! Isten áldja meg! Mikor a korcsma nyitott, világos ablaka előtt "elhaladtunk és benéztünk rajta, a, korcsmárost láttuk, amint a söntés asztalára terített térkép fölé hajolt, a lányának magyarázott ökölbe szorított kézzel és hangosan. hogy kihallottuk a kiáltását: — így akarják szétdarabolni a hazánkat, a rablók! . . . Talán mégis van valami delejes vonzása ennek a magyar földnek, hogy hosszú évek és messze országok távolságán át megremegteti idegenbe szakadt, idegen fiainak a szívét is! A másik genfi lelkész, aki hálás lelkem előtt most megjelenik, Fulliquet, akinek sohasem felejtjük el a vasárnapi iskoláját, amelyiken részt vettünk. A háta mögött ültünk s a sok apró gyermekeknek József történetéről magyarázott. —- József szép, kedves fiú volt, "sokat álmodott szép és büszke álmokat, de egy nagy hibája volt, lenézte kicsit a testvéreit! ö szebb ruhában járt, mint azok, többet tudott, az édes atyja is jobban szerette. És ezért bűnhődött József. Testvérei lehúzták a szép ruháit, egy mély. ó kútba dobták, azután kereskedőknek adták el. akik nagy lépésű, púpos tevéiken elvitték Józsefet Egvptomba . . . Itt rabszolga lett és börtönbe került . . . Ha ti veletek történt volna ez, gyerekek, tudom, ti azt mondtátok volna a mély kút fenekén, vagy a börtönben: — Jaj. nincs már jó Isten! Mindenki elhagyott engem! De. látjátok, József nem ezt tette. Hanem a mély börtön fenekén a messzi idegen országba imádkozott a jó Istenhez! Hitt ő benne! Azt mondta: Isten meg fog segíteni engem! És meg is segítette. Kikerült a börtönből, hatalmos úr lett, aki később megbocsátott testvéreinek is! És itt: hátrafordult Fulliquet s reánk mutatott. — Látjátok, gyerekek — mondta —. ez a két bácsi, akik eljöttek hozzánk, magyar lelkészek . . . Eljöttek hozzánk, hogy elmondják nekünk, hogy milyen nagy veszélyben van az ő egyházuk, az ő nemzetük. Körüllakó népek rájuk törtek és szét akarják osztani az országukat! Kétségbe vannak esve a mi magyar testvéreink; nem tudják, ki segíthet rajtuk! Ugy érzik, hogy szinte a jó Isten is elhagyta őket! Xos hát, ti, genfi gyerekek, akik József történetét tanultátok, ugy-e, ti üzentek valamit a, magyaroknak! Ti azt mondjátok nekik, hogy nem szabad kétségbeesni, mert Isten uralkodik: fölöttünk! A 'magyar nemzet, ha talán kicsinyt büszke is volt eddig az ő többi, körül lakó testvéreivel szemben, büszke volt. hogy ő okosabb, műveltebb és az ő lelke szebb ruhában jár. — a magyar nemzet higyjen egy fölötte élő örök Igazságban és Szeretetben! Ti genfi gyerekek is imádkozni fogtok értük! Ezt üzenitek ti. genfi gyerekek, távol idegenbe a mi szenvedő magyar testvéreinknek! Fulliquet hangja is megremegett, amikor ezeket mondta, a mi lelkünk is megremegett valami benső, me-