Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1919 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1919-03-02 / 9-10. szám

palotánkat, mert önálló világnézet vagyunk. Önálló elvekkel, önálló etikával, önálló politikával . . Azután meg ne feledjük el a viszonyok fenyegető alakulását sem, főleg az egyházpolitikai kérdéseket •illetőleg. Itt van az állam és egyház szétválasztásának, a szekularizációnak a 48. XX. végrehajtásának a problémája. Azután az iskolák kérdése. És pedig nem a vallástanítás eltörlése csupán, mert ez másodrangú kérdés az igazival t. i. az iskolák egyetemes államositásaval szemben. Mert ez igazán nagy probléma. Ezen fog kitörni a hatalmas kulturharcz amelyre csak teljes szervezettséggel és felkészültséggel lehet a győzelem reményben elindulni. * * * A napokban egy holland ref. paptól, régi barátomtól levelet kaptam, aki a viszonyaink fölött váló sajnálkozása mellett így vigasztalt: ,.Ne féljetek! Az a nép, melynek lelkében Kálvin még él, nem fog elpusztulni soha ..." Ez a hatalmas gondolat kell hogy bátorítson, de méginkább kell hogy öntudatra korbácsoljon mindnyájunkat ; hogy egyesüljenek végre azok, akik belátják, hogy éppen a magyar életben, éppen a mai viszonyok között a kálvinizmus politikai tartalmának és moráljának magasan szárnyaló elveire elengedhetetlenül szükségünk van s azok érvényesítésével a kálvinizmus a magyar nemzet életében történelmi missziót teljesít. Dr. Sebestyén Jenő. Elég volt! Nem szívesen foglalkozunk dr. Baltazár Dezső püspök személyével és a vele kapcsolatos dolgokkal. Miután mindjárt a forradalom után elmondottuk akkori tapintatlan vezérkedésére vonatkozó nézeteinket, nem óhajtottunk reflektálni az ő folytonos csipkelődéseire, amelyeket a L. E. vezércikkeiben, „Epeköveiben'' ós Szerkesztői üzeneteiben hétről-hétre jónak látott elhelyezni. TT

gy gondoltuk, hogy nem szolgálhat senkinek sem kellemes olvasmányul az, ha tollúnkat egyházunk egyik: püspöke elleni támadásra vetjük papirra. Nem emlékeztünk meg arról ia tapintatlanságról, amit több egyházi lapunk sem lvagyoit szó nélkül, hogy Baltazár püspök a 48 -as szociálista (a Mezőfi-féle) politikai pártnak ágenséül csapott fel; arról az ízléstelenségről sem szóltunk, hogy az esperesekhez intézett körlevelek útján szállíttatta a debreceni lapokban hétről-hétre megjelenő bizalmi nyilatkozatokat. De, sajnos, nulla dies sine linea: Baltazár püspök újból meg- újból olyan dolgokat művel, amelyek nem férhetnek össze az ő nagy felelősséggel járó állásával és 'amelyek a kellő megfontoltság és higgadt előrelátás hijjával lévén, ismételten kompromittálják és nehéz, kényes helyzetekbe sodorják a mi amúgy is sok sebből vérző ós nagy problémák előtt álló egyházunkat. íme a legújabb: a 2 milliárdos ügy. A vallásügyi miniszter összehívta a prot. egyházak hivatalos képviselőit az 1848. XX. végrehajtása tárgyában; akik közül Gróf Degenfeld József, Darányi Ignác, Székely Ferenc, Petri püspök stb. egyértelmüleg oda nyilatkoztai, hogy a mai időt nem tartják alkalmasnak e nagy fontosságú anyagi kérdés megoldására és kijelentették, hogy ha mégis előterjesztik igényeiket, ezt csak azért teszik, mert a kath. autonomia létesítése és az 1848. XX. tc. végrehajtása el nem válaszható. Reámutattak arra, hogy miután a prot!. egyházak jelenlegi államsegélye több mint 17 és fél millió, az igényelt tőkeösszeg ennek megfelelő kell, hogy legyen. Dr. Baltazár Dezső püspök, aki gondosan kerüli a „pestiekkel" és ezek között az érdekeink védelmére rendelt organummal, a prot. ügyek kormánybiztosával való érintkezést, a miniszteri értekezletre sem tartotta szükségesnek elmenni, hanem e helyett a L. E-ben vezető helyen sorolta fel az igényeket, amelyeket sikerült a 80 millió évi követelménynek megfelelő 2 milliárd tőkében megállapítani és ezzel egyházunkra a „telhetetlen papzsák" és egyéb meg nem érdemelt titulusokat kieszközölnie és igazságos ügyünket veszélyeztető, nagy ártalmunkra szolgáló felzúdulást keltenie, valamint a helyes mederben megindult tárgyalások eredményeit is kétségessé tennie. De ez még nem volt elég. Dr. Kováts kormánybiztos, dr. Juhász Nagy Sándor miniszterrel egyetértően a Magyarországban és a Népszavában, ahol a támadások megjelentek, a tényeket és a lehető jogos igényeket feltüntető nyilatkozatban kelt védelmünkre és mutatott reá arra, hogy a L. E-ben megjelent cikk Baltazár Dezső magánvéleménye; így óhajtotta a tájékozatlanságból (ismét ez!) és rossz indulatból eredő kalkulációk szülte helyzetet szanálni. No és erré mi történt? Nem az, hogy Baltazár püspök valamilyen helyreigazító nyilatkozatban, vagy mea culpa-val mentette helytelen, tapintatlan álláspontját, hanem az, hogy a L. E-ben egy rövid közleményt adott, amelyben hízelgő szavakkal emlékezve meg az őt ala'posan megöklöző Népszaváról, a kormánybiztosra akarta a vizes lepedőt teríteni; őt vádolta azzal, hogy „a pesti sajtót alarmirozta a -protestánsoknak az 1848. XX-ban foglalt elvek szerint megkonstruált jogainak letörésére és sajnálattal látja a kormánybiztost abban a szerepében, amikor már a protestáns jogos igények ellen nyíltan foglal állást." Meggyanúsítja azzal is, hogy azoknak kedvéért tette, akik félnek a szekularizációtól. No, hát ehhez nem kell kommentár. Mit mondhatunk mást, mint azt: Elég volt. Mi már a forradalom után, nem személyes gyűlölködésből, mint ő hirdette, hanem elvi szempontból, egyházunk érdekéből kifolyólag mondottuk, hogy Baltazár püspöknek le kell vonnia a konzekvenciákat és most is azt mondjuk: elérkezett az ideje annak, hogy szép esendesen, minden frázis nélkül búcsút vegyen a konventi elnökségtől, fliszen minden egyébtől eltekintve, milyen fonák helyzet is az, hogy ezekben a sorsdöntő nagy eseményekkel terhes időkben