Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1919 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1919-01-26 / 4. szám

turális egyesülésük végrehajtói, olvasókörük megszervezői tanítóik voltak. A három tanító neve ott a környéken ma is fogalom, mert Szalóky Dániel, Vecsey Sándor és Arany Bálint nevét ma sem feledték el. A nép szerette apámat akarata ellenére a képviselőházba küldte, a három faiu között sohse volt ellentét, minek jeleként a közadakozásukból emelt Széchenyi és Kossuth szobrát a középső fekvésű legnagyobb faluban állították fel. A nép, mely vezetőit, nagyjait így megbecsüli e külső jelekkel a maga kulturális értékének jelzőköveit építette fel. Mi volna ma-a tennivaló? Sajnos, most nincs itt az alkotás, az építés pillanata. Látjuk a református közönynek holt pontra jutását. Érezzük, hogy az utolsó tizenöt év alatt sociális irányban, híveink érdekeiért intézményeket nem alkottunk, jólétükért alig -tettünk valamit. Az eredmény: híveink részéről minden egyházi iránt , sivár közömbösség. Ez a fásultság híveink közt még a nemzeti létkérdések iránt' is aggasztóvá alakult. Ezzel ellentétben látjuk, hogy a katholikus egyház kiterjedt sociális intézményei és öntudatos egyházi nevelése mennyire gerinces középosztályt és hithű kisembereket nevelt. A keresztényszocialisták megnövekedett tábora fogja ennek rövidesen bizonyítékát adrti. Pedig valóban mennyivel könnyebb lett volna a mi dolgunk, mikor még tétlen maradiságunk dacára is velür\k volt és van az ország közvéleményének sympathiája. Elég erre nézve a legelterjedtebb napilap, a Pesti Hirlap 1919. jan. 7-i vezércikkéből kiszakítanom a következő sorokat: „Szívesen hisszük, hogy a közelgő békét az igazság és lelkiismeret művévé számunkra is az angolszász fajnak diadalmas szelleme fogja avatni. Mindig büszkén hivatkoztunk az angol és a magyar alkotmányosság hasonlatos ősi fejlődésére. De van közöttünk egy sokkal mélyebben ható, a nemzeti lélek politikai és kulturai gyökérzetét egyaránt átfogó közösség is. Ez a protestantizmus folyton termékenyítő vallási ereje." Ezek a sorok bátorítást adhatnak nekünk, hogy vannak még, kik a protestantizmustól remélnek eredményeket. Ennek módja csak az aktivizmus terére lépés lehet. Bármily szomorú időket élünk, mégis most rakjuk le, vagy a közeli időben az új Magyarország fundaméntumait. Legyen ez oly erős, hogy a réginél erősebb épületet megbírhasson. Ne legyünk félrehúzódok, még kevésbbé munkakerülők/hanem vegyünk aktív részt az építkezésben. Kevesebb hanggal, de erős akarattal érvényesítsük nemzeties akaratunkat. Támogassuk az t építkezésben egymást még akkor is, ha tán új és kisember az, kinek az erélyessége, kitartása, kiforrott elvei követésre méltók. Sőt a vidéki lelkészek, tanítók, ha ilyeneket találnak, a kik a népbői valók annak jó és követésre méltó tulajdonságaival, állítsák azokat a vezetésre előtérbe. Új emberek, tehetségek érvényesülésére rég nem volt jobb idő, mint a mely következik. Csak így tudjuk megakadályozni a szélsőségek diadalát, mely egyházunk jogait sem ismeri el. Ha pedig a nép igaz akarata érvényesül a jól vezetett egyesülés ereje folytán, egyházunknak nem kell félni, mert erős támaszait fogja azokban találni, kik az ő segítségével jutottak elismeréshez. Az új reformációt aztán szintén ez öntudatos néprétegek bevonásával kell megcsinálni. Dr. Visontay József. Lépjünk be mindannyian a Református Sajtóegyesületbe! .'Látogatóban. Az Országos Ref. Tanács célját, programiját sokan félreértették. Sokat ért volna az, ha az ország különböző vidékeiről összegyülekezhettünk volna s barátságosan, szeretetben megértettük volna egymást, megbeszéltük volna legsürgősebb teendőinket s irányelveinket. Szükséges lett volna, hogy a vidéken tarfott összejöveteleken megjelenhetett volna valaki a mozgalom résztvevői közül s előadás és személyes érintkezés keretében ismertethette volna az Orsz. Ref. Tanács munkáját, programmját. A szomorú közállapotaink ezt is megakadályozták. A levelezés a sajtó sokat pótol. íme ezúton próbálok bekopogtatni Sütő Kálmán lelkész úrhoz és rokon gondolkozású társaihoz. Igazán mint vendég a magyar úri házhoz, tiszteséggel becsülettel. Csak beszélgetni akarok, könnyedén, társalgó modorban. Valamikor a „Vén Salabakter" a Lelkészegyesületben bemutatott „egy. pesti pietistát vidéki papi háznál" Úgy látszik sok helyen még niindég az a felfogás: pesti egyházi ember ,,piatista alak". Ne méltóztassék előre megijedni, se furcsát gondolni, se azt kérdezni, amit egyik barátomtól kérdezett egy papkisasszony: Jé, hát mag tükörbe is néz! Nem vagyunk mi olyan bogaras emberek, olyan furcsa „szentek". Kezét csókoljuk a nagy tiszteletű aszszonynak és nagyobbacska úrleányainak, a kisebbeknek megsimogatjuk szöszke, vagy barna fürtös fejét, az egészséges, piros-pozsgás fiuknak megszorítjuk a kezét és odaadunk nekik egy jó diáklapot: az Erőt -— Nézd pajtás, van ebben tréfa, találós kérdés, rejtvény pályázat, elbeszélés, komoly dolog. Olvasd el. Pap lessz te belőled, fiú, és akkorra jobb dolgod lesz, mint nekem, vagy az édes apádnak. — Ugy-e Kolléga Úr, rajta leszünk, hogy fiainkat papnak nevelhessük, de akkorra olvan helyzetet teré intünk, hogy meg ne bánják a gyerekek, hogy Isten szolgáivá lettek! Nem kelj majd aggódva felszólítást intézniök önmagukhoz : „ Élj meg' te ref. pap ahogy tudsz, többnyire nagy családdal!" — Hogy mi hogy éltünk Pesten a háború alatt és mennyi fizetésből ? Ne is méltóztassék kérdezni kedves nagytiszteletű Asszony. Jobb arról nem beszélni. Ma mindenki kiviszi szenvedését, sebeit a piacra, — mi csak hallgassunk. Ugy sem használ. Beszéljünk inkáb másról. — Hogy voltunk-e sokszor színházban, cukrászdában, kávéházban ! Vagy hogy ezt bűnnek tartják-e a petisták ? Mit mondjunk Margitka, vagy Jolánka nagysád ! A kereszténység nem ellensége a szépnek az igazán művészinek, egy-két jó darabot megnéztünk, hanem... hanem — ez nem a mi jövedelmünkhöz való. A tiszta élvezet és szórakozás nem bün, sőt szükséges. Munka után kell a pihenés. Fájdalom, a sok mellék foglalkozás miatt ez legtöbb pesti' ember számára csak theória. Higyjék el, nem vagyunk mi irigylésre méltók ! Ha tiz évvel ezelőtt láttuk volna a jelent — talán minden máskép volna. Hogy maga Pestre vágyik s tanulni szeretett volna? Nem volt olyan ínternátusunk és iskolánk, ahol a pap, tanító lányokat otthoni szeretet, otthoni légkör fogadta volna. — Hej! Kolléga Úr, ki tudja lesz-e iskolánk a jövőben! De internátusunknak kell lennie, ahol meleg ref. ker. otthont találnak leányaink, fiaink. És pedig valamennyien ! Micsoda nehézségek, akadályok legyűrésével tud csak bejutni ma egy vidéki pap gyermeke meglevő, kevés egyént befogadó intézményeinkbe! — Hogv rágyujtok-e? Iszom-e egy pohár bort? Igen. Hogy ezt bűnnek tartják-e Pesten — Ugyan ké-